Komor a hangulatunk reggel… Zoli biztos, hogy nem tudna csúcsot támadni, a torokfájása a mellkasára húzódott. Önzetlenül felajánlotta, hogy amíg biztonságosan lehet, feljön, de persze így nagyon más a leányzó fekvése. Az ismételten megkért időjárás jelentés minimum 70 km/h szelet ígér a csúcsmászás napjára. A nagy csapatok levonultak, levonulnak, így az ismeretlen, felső szakaszokon egyedül kellene megoldanunk minden problémát, nem lenne lehetőségünk kooperációra. Egymásra nézünk: ha most csomagolunk mi is, milyen érzésekkel hagyjuk majd itt az Alaptábort? – Nem dőlünk majd a kardunkba… - állapítja meg Zoli, és igaza van. Remek kaland volt, gyönyörű hegyen jártunk, keményen megdolgoztunk, és persze csalódottak vagyunk az elmebeteg szél miatt, de a mérlegünk pozitív. Kezet rázunk és elkezdünk gondolkozni, hogy tudunk lehurcolkodni mielőbb.

Ebéd után Ram-ji társaságában felmegyünk a Depó Táborba. Elégedetten állapítom meg, hogy a távot már 1 óra 40 perec alatt is megteszem. Odafent szétkapjuk a táborunkat és elcsomagoljuk. Ram alig látszik a motyó alatt, le a kalappal előtte. Sötétedés előtt visszaérünk, és elkezdek alkudozni „Vantu”-val, tibeti seftes barátunkkal. (Ugyanis van egy lova…) Végül beszámítja a Kathmanduban vett koreai kötelünket, így kettőnk cuccát 40 dollárért viszi majd le a lovacskája hátán. Az alkudozás végén este a sátrában kötök ki. Felesége, Dawa (én se tudtam, hogy ez női név is lehet…) bőségesen pakolja a szárított jaktrágyát a tűzre, kapok valami nagyon durva kinézetű hurka-féleséget, amit egy alumínium lábosban főzött puhára, és elfogyasztunk kb. 2 liter chang-ot. (Akik nem olvasták esetleg korábbi expedícióink naplóját: a chang főtt gabonákból készült sör féleség, amit úgy készítenek, hogy az asszonyok megrágcsálják a főtt gabonát, majd visszaköpdösik az üstbe, hogy a nyálban lévő emésztő enzimek beindítsák a fermentációt…) Azon gondolkozom, hogy a félnomád Vantu valójában jóval gazdagabb, mint én: 1 lova, 6 jakja és 100 birkája van. Nézegetem a mosolygós, vastag csubát viselő emberkét és szépen öregedő feleségét. A nehéz füstben úszó sátor belsejében eléneklünk néhány magyar és tibeti népdalt, majd hosszasan mormoljuk az Om Mani Padme Hum mantrát, amint Dawa morzsolgatja az imaláncát. A sátor füstnyílásán keresztül bekacsintanak a csillagok.