Sikerül a hajnali kelés. Valójában persze még éjszaka van... A szakácsok hősiesen elénk varázsolják a megrendelt chapatit (lepénykenyér), friss hagymát, főtt tojást. Mi pedig hősiesen – és gyakorlatilag egy szó nélkül – eszegetünk a fenenagy sötétben. Az alaptábori határunkon (egy kis huncut benzines rásegítéssel) meggyújtjuk a tüzet, majd lassan, komótosan nekivágunk a morénának. A sötétben fejlámpával keresgéljük az utat jelző „kőemberkéket”.
6 óra felé már világos van. Nemsokára elérjük a Depó Tábort, ahol Henry-től gázfőzőn készül capuccinót kapunk, amit mi Mozart csokigolyóval hálálunk meg. 8 felé indulunk tovább.
Sajnos Zoli még erősen köhög, az elsősegély-dobozunk pedig a jéglabirintus túlsó felén, a Gleccser-táborban van.
A jéglabirintus ezúttal izgalmasabbnak és érdekesebbnek tűnik, mint legelső alkalommal. Szinte élvezem.
A Gleccser-táborba érkezve komoly dilemmával nézünk szembe: 10 óra elmúlt. Nekivágjunk? Nem ismerjük az 1-es Táborba vezető utat, és azt sem tudjuk, hány órát venne igénybe.
Végül inkább maradunk, és kényelmesen berendezkedünk a Gleccser-táborban.