A mai egy igazán tartalmas pihenőnap volt. Reggeli után (ami egyébként minden morzsájával azt üzente, hogy most már mehetnétek az alaptáborotokba innen) a lányok Tingri vadregényes utcáit rótták, vásárolgattak. Zoli eljutott a Lost második évadjának feléig, én szunyókáltam.
Ebéd után azonban feltámadt bennünk a harci kedv: féltünk, hogy az Alaptáborban nem kapunk rendes lámát, és az ügynökségünk emberei elmismásolják a puja szertartásunkat (a szertartás során kérjük a Hegyet, engedje meg, hogy lejtőit tapodjuk), így nekivágtunk, hogy felderítsünk egy kolostort, amit Tingri előtt 15 kilométerre láttunk, egy dombocskán. Hogy a kolostor lakott-e, senki nem tudta megmondani. Mik bíztunk szerencsecsillagunkban, és vettünk áldósálakat és egy tömb ghít (növényi zsiradék, amit a lámpákban égetnek), hogy ezeket a kolostor lámájának felajánljuk. A dombocska tövében felvettünk egy öreg, mosolygós bácsit, akiről kiderült, szerzetes, és a kolostor magányos gondnoka. Kézzel-lábbal elmagyaráztuk, mit akarunk, ő pedig jelezte, hogy ő nem celebrálhat puját a főszentélyben, de csupasz, vályogfalú szobácskájában kántált egy kicsit, megáldott minket, és a szokásos piros madzagok is a nyakunkba kerültek. Majd még a főszentélyben, a kolostor alapítólámájának hamvait tartalmazó urnával fejbe is biccentett mindnyájunkat. Mi hirtelen felindulásból kisepertük a főszentélyt. Már rá fért.
Kár, hogy a bácsi mellé nem jut egy fiatal szerzetes, aki gondját viselné... – gondoltuk, aztán elköszöntünk, és a terepjárónkkal átbumszliztunk a melegvizes forráshoz, ahol két önfeledt órán keresztül áztattuk fáradt tagjainkjat. Éjjel Zolival a Lost második évadjának majdnem a végéig jutottunk.

Klein Dávid
Magyar Shishapangma Expedíció (2010)
Tingri

2010.10.06.

2010.10.06.

2010.10.06.