Hír

Klein Dávid meglátogatta Horváth Tibor emlékszikláját

2016-06-11 09:51:06

„Fontos pillanatok ezek: végiggondolni, kik jártak itt előttünk, belehallgatni ambícióik, kételyeik, örömeik, küzdeni akarásuk visszhangjába és megszólítani őket, emlékezni rájuk.”

Kicsit több, mint egy hete érte el Klein Dávid az Annapurna alaptáborát (4190m), azóta pedig nagyon jól haladt az akklimatizációval és eljutott a 2-es táborig, sőt, sátrát is felvitte és ott is aludt 5620 méter magasságban. Az elmúlt napokban arra is volt alkalma, hogy egy kicsit elmélyüljön és mentálisan is rákészüljön a csúcstámadásra. A Kollár Lajostól kapott fotók alapján Dávid megkereste azt a sziklát, amelyre 2012-ben a Magyar Annapurna Expedíció tagjai vésték Horváth Tibor, az ott elhunyt magyar hegymászó nevét és lerótta kegyeletét az alpinista előtt.

Horváth Tibor négy évvel ezelőtt vesztette életét az Annapurnán ereszkedés közben. A 6800 méteres táborból lejövet egy rádiós helyzetjelentés után Tibor többet már nem jelentkezett. A 2-es és a 3-as tábor között, a veszélyes Crosshair kuloárban egy jéglavina sodorta el. Dávid elmondta, hogy azt a khata (áldó) kendőt hagyta ott Tibornak az emléksziklánál, amit a pudzsa szertartás során kapott, melyen rögtön az alaptáborba érkezését követően vett részt.

Bár az időjárás folyamatosan változik, ami nagyban befolyásolja a Johnnie Walker Annapurna Expedíció egyes állomásait, a tervek szerint a következő lépcső a 3-as tábor lesz, hogy tovább akklimatizálódjon Dávid szervezete az oxigénpalack nélküli csúcstámadásra. Mindez azt jelenti, hogy a 2-es és a 3-as tábor közötti szakaszon a Crosshair kuloárt is érinti Dávid, aki egyébként nagyon jól érzi magát mind mentálisan, mind fizikálisan és az akklimatizációval is jól halad, így pozitívan tekint a következő hetekre.