Hír

Kezdetét vette a Johnnie Walker Annapurna Expedíció

2016-06-11 09:37:51

Klein Dávid ezúttal a tavaszi mászószezonban a 8091 méter magas Annapurna csúcsának megmászását tervezi oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül.

A Johnnie Walker Annapurna Expedíció különlegessége, hogy a világ tizennégy 8000 méter feletti csúcsából eddig kettőn nem járt még magyar hegymászó: az Annapurnán és a K2-n.* Így Dávid lehet az első magyar, aki feljut az Annapurna csúcsára.

Három 8000 méter feletti csúcsot ért el eddig Klein Dávid, aki 13 éves kora óta a hegyek szerelmese. A 8035 méteres Gasherbrum II., a 8201 méteres Cso-Oju, illetve a tavaly ősszel elért 8156 méteres Manaslu után ezúttal a világ 10. legmagasabb csúcsa, az Annapurna a következő célpontja. Dávid az expedíció kapcsán elmondta: „Azt gondolom nagyon jó, hogy e két csúcs megmászása (Manaslu és Annapurna) egymás után következnek az életemben, mert karakterükben, klímájukban és a technikai nehézségek tekintetében is nagyon hasonlóak, így amit a Manaslun megtanultam, alkalmazni tudom majd az Annapurna expedíció során is.

Az expedíció március 11-én indult a Liszt Ferenc repülőtérről, és Dávid az alaptábort az előzetes tervek szerint március 22. és 27. között éri el. Dávid a megfontolt és tudatos hegymászás híve. Gondosan megtervezi, átgondolja stratégiáját. Miközben keményen tör célja felé, mindig szem előtt tartja, hogy onnan biztonságosan le is kell majd jönnie. Úgy gondolja, „az igazán jó mászó, az öreg hegymászó”. Ezúttal is egyedül indul neki expedíciójának.

Timing:

Március 11.: indulás

Március 12-14.: ügyintézés Katmanduban

Március 15-22/27.: az alaptábor gyalogos elérése

Március 27-május második fele: mászó időszak (táborok kiépítése)

Május eleje: levonulás

Május vége: hazaérkezés

Az expedíció fő támogatója a Johnnie Walker. A Diageo kereskedelmi- és marketing igazgatója, Edvi Szabolcs a támogatás kapcsán elmondta: "Dávid tökéletes képviselője a márka hitvallásának, hiszen valóban azt csinálja, amit szeret, örömét leli a hegymászásban. Határozottan halad az általa megtervezett úton, szorgalmasan dolgozik azon, hogy elérje a céljait, mindezt azonban úgy teszi, hogy közben boldog és kiegyensúlyozott és nem utolsósorban élvezi is azt, amit csinál. Ez viszi előre, ettől sikeres.

Kedves Szerkesztők, Újságírók! Dávid mostani expedíciója nem valósulhatna meg a támogatók hozzájárulása nélkül. Mivel a főtámogató a Johnnie Walker, kérjük, hogy beszámolóikban az expedíciót a teljes nevével, JOHNNIE WALKER ANNAPURNA EXPEDÍCIÓként tüntessék fel!

 

*Klein Dávid szerint a magyar expedíciós hegymászás előtt a következő feladatok állnak még:

"- Az Annapurna és a K2 megmászása palack nélkül. (Ezek a csúcsok vitán felül „hiányoznak” még.)

- Az Everest megmászása oxigénpalack használata nélkül. (Mert így sportos, tiszta és mert ez jellemzi a magyar expedíciós hegymászást.)

- A Shishapangma főcsúcsának elérése palack nélkül. (Mert a 87-es magyar expedíció csúcsmászói csak a Central Peak nevű előcsúcsig jutottak, akkoriban a hegy megmászásaként ismertek el.)

- Én magam még örülnék annak is, ha születne egy olyan palack nélküli Kacsendzönga megmászás is, ahol a csúcsmászók élve visszatérnek."