Reggel a többiek – a bulgár srác kivételével – lefelé indultak el. Én komótos-óvatos tempót diktáltam ebédidő környékén értem el az előretolt alaptábort. Itt még az átmeneti tábornál is nagyobb káosz fogadott, de erre számítottam is. A sherpa csapat már tegnap óta keményen dolgozott, hogy platformokat hozzon létre a sátraknak a gleccser sziklás oldalmorénáján, felállítsa a legszükségesebb sátrakat (konyha, közösségi, stb.) szétválogassa az embertelen mennyiségű felszerelést, stb. Mindezt 6400 méteren, ahol minden mozdulat kegyetlenül megadóztatja a szervezetet.

Mászótársammal, Ang Mingmával rövid megbeszélést folytattunk. Mivel eléggé kifárasztotta az elmúlt két nap, így abban maradtunk, hogy ő csak a második akklimatizációs körben csatlakozik hozzám. Az este további részében a másnapi mászáshoz ellenőriztem a felszerelésem, készültem és árgus szemekkel figyeltem a szervezetem jelzéseit. Vajon nem korai holnap felmennem? Nem kapkodom el, hogy ilyen huszárosan megpróbálom összevonni az első és a második akklimatizációs körömet? 2007-ben nem így csináltuk… Az eredeti terv szerint csak 28-án kéne elérnem a 7000 méteres magasságot… De jól érzem magam. Döntöttem: ha egy elfogadható éjszakát tudok itt tölteni, holnap nekivágok.

Klein Dávid