Kép

Pepsi Max Everest Expedíció 2008

Napló
2008. 05. 14.

A 3-as tábor már komoly dolog. A Hallgatás Völgye felett magasodik a Lhotse-fal. Mint ahogyan azt neve is mutatja, a Lhotse-fal az Everesttel szomszédos, 8503 méteres csúcsnak támaszkodó, terebélyes, meredek és zegzugos jégfal. A völgyből a két 8000-es csúcs határolta Déli Nyeregbe vezető útvonal svájci hegymászók (1952) kreatív alkotása. Az útvonal a Lhotse-fal lépcsőzetes jégletörései között vezet, a Nyeregből (mozgásirány szerint) jobbra, hogy aztán 7400 méteres magasságban – előbb egy jellegzetes, sárga mészkő beékelődésen átmászva, majd megkerülve a piramis alakú Genfi Sarkantyút – beharántoljon a 8000 méretes Déli Nyeregbe.
Első feladatunk tehát, hogy a Lhotse-falon, valahol 7200 méteres magasságban egy jéglépcsőn tábort alakítsunk ki.

Valamivel 05:30 után indulunk a 2-es Táborból, és a jégfal beszállását egy óra alatt érjük el. Innentől mindketten saját tempónkban mozgunk, és úgy 7000 méterig remekül érzem magam. A fal meredek és változatos, de az utóbbi napok havazásai hátrahagytak annyi havat, hogy az tömörödve megkönnyítse a mozgást. 9 óra felé elkap a nap, lassulok, de 11-re így is elérem a 3-as Tábor tetejét. Félóra pihenés után ásni kezdek. Nem könnyű, kék jégbe ütközöm többször is, közben minden harmadik mozdulat után összegörnyedek a légszomjtól. Kicsit szédülök is. Másfél óra munka jutalma egy vízszintes platform. Később befut Konyi is, lefilmezem, majd felállítjuk a sátrat és hócövekekkel lenyűgözzük. A kötelek rögzítését Konyi fejezi be, én megindulok lefelé. Konyi még egy kicsit szundít is az új sátrunkban, a 2-esbe csak később fut be. Mindketten fáradtak vagyunk, de nagyon elégedettek, boldogok.

Klein Dávid
Pepsi Max Everest Expedíció (2008)
2-es Tábor, 2008. május 14.

Szponzorok

Pepsi Max Névadó szponzor
SHL Hungary Kft. Kiemelt szponzor
Tengerszem Sportbolt Társ szponzor
Nemzeti Sporthivatal Társ szponzor
Gold's Gym Társ szponzor
STA Travel Társ szponzor
VISTA Utazási Iroda Társ szponzor
Hamu és Gyémánt Társ szponzor
Austrian Airlines Társ szponzor