Reggel 8-kor megérkezik Tara (csillag) és gazdája. Rögtön megkedvelem a határozott fellépésű, rakoncátlan, ötéves, alacsony marmagasságú, szürke heréltet. Könnyű, fémvázas nyereg pihen rajta, díszes szerszám, csengettyű a nyakában, sőt, a nyeregre még egy színes szőnyegdarabot is terítenek errefelé. Sajnos Tara eddig csak kétféle tevékenységet ismert: vagy a gazdája lovagolta, vagy egy magashegyi beteg, életéért rettegő turista kalimpált rajta, miközben ő vezetéken poroszkált gazdája mögött fél méterrel. Amint magunkra maradunk, kezdődnek a játszmák: néhányszor nekiken a falnak, és átgázolunk néhány tüskés bokron. A terep rendkívül meredek, az ösvény keskeny, és jórészt sziklalépcsőkből áll. Nincs lehetőségem rá, hogy kihajtsam.
Pangboche előtt még döntetlenre áll a meccs, bár miután kiskörre veszem (ami elég látványos a keskeny hegyi ösvényen, egy 150 méteres szakadék felett), tovább tudom noszogatni. Uzsonna után smst kapok budapesti őrangyalomtól. A tipp, hogy ha bele akar kenni Tara a löszfalba, vigyem bele párszor a fejét. A trükk működik. Még kétszer kiskörre veszem, és csudák csudája: barátok vagyunk.

A következő néhány órában nem győzöm csodálni új pajtásom képességeit. A mókus marmagasságú szürke szédítő meredekségű köves ösvényen kaptat fel s le velem, miközben az emelkedőkön néha szinte egymás mellett van a fejünk, annyira rá kell dőlnöm.
Ahogy a völgy kinyílik, lélegzetelállító látvány fogad: virágzik a rododendron, illata összekeveredik az orromban a boróka csípős illatával és a Tara tajtékos hátáról felszálló párával. Délután 2 körül érjük el Pangbochét.
Konyi fantasztikus időt futott (!), minden sherpát lehagyott, már itt van!
Lenyergelek és kikötöm Tarát száradni, inni adok neki, és nekiadom az utolsó almám.
Én csirkét eszem, Konyi salátát, paradicsomlevest, majd széles mosollyal öblítjük le az út porát egy Pepsi Max-szal.

Klein Dávid
Pepsi Max Everest Expedíció (2008)
Pangboche, 2008. május 7.