Kép

Pepsi Max Everest Expedíció 2008

Napló
2008. 05. 06.

Valahogy mégis bejuthattam, mivel az ágyamban ébredek. A nap fejfájással és egy óvszerdefekttel kezdődik. Még szerencse, hogy a lábamon volt a gumi. No, semmi huncutság: Konyi – akin meglátszik, hogy rutinos versenyző – javasolta, hogy a legjobb módszer a lábam vízhatlanítására, ha az említett eszközt ráhúzom. Sajnos nem vált be. SMS-t kapunk műholdon Henrytől, amiből kiderül, lassan megkezdhetjük a felmenetelt. Bár jól mulattunk Namchéban, légutaink tökéletesen rendbe jöttek, kikerekedtünk és feltöltekeztünk friss gyümölccsel, salátával, mégis örülünk a hírnek.

A lábamon kialakuló remek kis heget sajnálom kicsit, mivel azt megint legyalulom majd a gyaloglással. A kárt csökkentendő, már ki is nyiszáltam egy jókora lukat a cipőmön, amikor Konyi előáll a tuti javaslattal: jöjjek lovon. Imádok lovagolni, a helyi méneket is megcsodáltam már párszor (apró, zömök és értelmes állatoknak tűnnek), rögtön megtetszik az ötlet, meg is kérem Szantoszt, kérdezzen körbe, ki mennyiért adna bérbe egy lovat.

Aztán elmegyünk filmezni. Azaz, csak mennénk. Az egyik étteremben elemelik mellőlünk a kameránkat. Ezúttal Joby siet a segítségünkre, kölcsönbe megkapjuk az egyik hiper-szuper HD kameráját.

Tovább folytatjuk a készülődést a holnapi útra. Fényképeket butítunk le és küldünk át a honlapnak, időjárásjelentéseket kérünk és információkat a kínai csapatról. Este még bedobunk egy utolsó pohárkával Szantosznál, aki megerősíti, lesz holnap ló. Egy heréltet kapok, aminek örülök, legalább
nem lesz neurotikus fajta.

Klein Dávid
Pepsi Max Everest Expedíció (2008)
Namche Bazaar, 2008. május 6.

Szponzorok

Pepsi Max Névadó szponzor
SHL Hungary Kft. Kiemelt szponzor
Tengerszem Sportbolt Társ szponzor
Nemzeti Sporthivatal Társ szponzor
Gold's Gym Társ szponzor
STA Travel Társ szponzor
VISTA Utazási Iroda Társ szponzor
Hamu és Gyémánt Társ szponzor
Austrian Airlines Társ szponzor