Kép

Pepsi Max Everest Expedíció 2008

Napló
2008. 04. 08.

Egerek a Marson

Dingboche volt talán az utolsó emberszabású település, amit az Alaptábor felé érintettünk. Efölött – ha nem lenne turizmus – csak esztenák (ideiglenes házikók a hegyekben pásztorok számára), magaslati legelők, átmeneti szállások és remetelakok – barlangok vagy kunyhók – tarkítanák a zordon-hideg, szép vidéket. A hegymászók és trekkerek igényeire válaszul azonban kibújt a földből néhány furcsa, törpe falucska is.
Ezek egyike a néhány fogadóból álló, 4900 méteres Lobuche is. ahhoz, hogy ide elérjünk, fel kell kapaszkodnunk egy meredek sziklagörgetegen keresztül egy csendlepte fennsíkra, ahol apró kőgúlák őrzik az Everesten vagy környékén elhunytak emlékét. Sok-sok kőgúla között üldögélünk csöndesen, és nézzük, amint az imazászlókat táncoltatja a hideg, kérlelhetetlen szél.
Lobuche olyan, mint egy elfeledett Mars-bázis, amitől a galaktikus kormány 200 éve megvonta a támogatást. Farost-lemezekből, sziklakőből, ismeretlen rendeltetésű alu-idomokból, és rengeteg nejlonból meg hullámpalából összetákolt fogadók között üvölt a szél. A Föld bolygóról érkezett idegenek az alacsony atmoszférikus nyomástól tikácsolva törtetnek a nyók (jakok) és nyihák (lovak) között a kiszuperált támaszpont söntése felé. Az árak persze a csillagok között. (Nyilván rég volt már, hogy leszállt az utolsó kereskedelmi űrhajó.)

Klein Dávid
Pepsi Max Everest Expedíció (2008)
Lobuche, 2008. április 08.

Szponzorok

Pepsi Max Névadó szponzor
SHL Hungary Kft. Kiemelt szponzor
Tengerszem Sportbolt Társ szponzor
Nemzeti Sporthivatal Társ szponzor
Gold's Gym Társ szponzor
STA Travel Társ szponzor
VISTA Utazási Iroda Társ szponzor
Hamu és Gyémánt Társ szponzor
Austrian Airlines Társ szponzor