Kép

Nemzetközi Everest Expedíció 2005

Napló
2005. 06. 05.

A csúcstámadás

Klein Dávid magyar idő szerint hajnali 03:45-kor telefonált haza:
„Lent vagyok biztonságban a 4-es táborban, a Déli nyeregben. Nem másztuk meg a hegyet – senki nem mászta meg a hegyet. Hatalmas vihar volt – gigantikus vihar volt. 8500 méterig jutottam.”
Szünet állt be a beszélgetésben, amíg Dávid összeszedte magát, hogy elmondja a következőket (lelkemre kötve, addig ne adjam ki az információt, amíg nem engedélyezi – ez most már megtörtént):
„Ez szupertitkos, ne mondd el senkinek, de meghalt a sátortársam.”
Megkérdeztem, ő hogy van, és hogy mi lesz a továbbiakban:
„Én jól vagyok, köszönöm. Megyek haza. Iszonyú fáradt vagyok. Még ma lemegyek azt hiszem a 2-es táborba. Lerakom, mert nehezen lélegzem.”

Dávid magyar idő szerint délben telefonált újra:
„Most már a 2-es táborban vagyok, el tudom mondani, hogy volt a csúcstámadás.
A 3-as táborban már olyan előrejelzéseket kaptunk, hogy erős, 40 feletti szél lesz, ezért úgy döntöttünk Henryvel, hogy én is oxigénnel vágok neki, figyelembe véve a körülményeket.
Amikor elindultam a csúcs felé a 4-esből, eleinte lassú tempóban haladtam, de aztán egyre jobb lett a tempóm, végül már eléggé jó iramot diktáltam.
Egy bizonyos ponton hallottam a rádión, hogy Rob meghalt. Ilyenkor a rádióban káosz van.
8500 méternél óriási vihar volt, a szél egyre erősödött. Ez nagyon váratlan vihar volt számunkra, 80 km/órás széllel, a látótávolság lecsökkent egy kötélhosszra – ez olyan 50 méter.
Én koordináló feladatot láttam el – Henry velem tudott beszélni, az én rádióm volt jó. Eleinte azt mondta, hogy menjek, ha akarok, de aztán azt mondta, forduljak vissza, és mindenkit fordítsak vissza, így a többiek épségben leértek végül, bár volt 1-2 kezdődő hóvakság, ödéma, de ezek elmúltak, mivel lejöttünk.”
Rob haláláról csak ennyit tudott mondani:
„Nekem kellett ott lennem Rob testével, én zártam le a szemét.”

Dávid azzal zárta le a beszélgetést, hogy iszonyú fáradt, és hogy hétfőn reggel beszéljünk újra.

Rob Milne egy 49 éves skót (UK) hegymászó volt, aki szívrohamban halt meg. Testét Dávid nyilatkozata szerint 8170, az AP szerint 8450 méteren találták meg.

Szponzorok

AHICO AIG Life Biztosító Kiemelt szponzor