Kép

Magyar K2 – Gasherbrum I – Broad Peak Expedíció 2007

Napló
2007. 08. 02.

Pihenés, csomagolás

A magyarok a hétszeres csúcsmászás után pihennek, csomagolnak, majd költöznek.


Közben pedig visszaemlékeznek a Gasherbrum I szeszélyes időjárására, és a csúcsfotó segítségével a hatfős akcióra a ”kis nagy hegyen” amellyel kapcsolatban Kollár Lajos expedícióvezető így fogalmazott:
„Nyugodtan mondhatjuk, ez a hegy messze nem a legkönnyebb nyolcezres, sőt…”
A magyar expedíció tagjai augusztus 2-án átvonulnak az egy napi járóföldre található, 8611 méter magas K2-höz. A ”cukorsüveg” csúcsára ebben a szezonban eddig 18-an jutottak fel. Mivel a csapatnak augusztus 23-án már Iszlamabadban kell lennie, a K2-nél mindössze két hetet tölthet el. Ez azt jelenti, hogy a csúcstámadásra mindössze egyszer lesz lehetősége, így szinte minden attól függ, hogy „találnak-e” még egy olyan időjárási „ablakot”, mint a Hidden Peaken. A K2 a technikai nehézsége mellett éppen a kivételesen szeszélyes időjárása miatt számít a világ legveszélyesebb hegyének.

Szponzorok