Kép

Dreher 24 Everest Expedíció 2010

Napló
2010. 04. 19.

Az előzetes rémhírekkel szemben a puja nem hajnali 7-kor kezdődik. Ennek örülünk. Sátraink mellé csinos, ember magas kő oltárt építettek a sherpák, és ezt szépen fel is díszítették kárpitokkal, áldozati edényekkel, külön erre az alkalomra készített süteményekkel. Ez Pembának, a láma-sherpának a nagy napja. Ő valóban már 7 órától áhítatoskodik és recitálja az erre a célra felhozott buddhista szöveget. Ez egyébként nem is olyan egyszerű, hisz a szél legalább közepesen erős, így a gerinc nélküli, külön lapokból álló nyomat lapjait csak kövekkel lesúlyozva lehet forgatni.

Mindenki az oltárhoz viszi és gondosan odatámasztja az expedíció során fontos szerepet játszó felszerelési tárgyait, valamint a szívének kedves kabalákat. A mostani puja során madzagot nem kapunk a nyakunkba (még jó, hogy Kathmanduban már kaptunk kettőt), de ez a szertartás mégis fontos, hisz most magát a Hegy szellemét idézzük meg és ajánljuk magunkat jóindulatába.

Az imazászlókat sorban kifeszítik. Mi még Kathmanduban vettünk pár tekerccsel, így – miután a ceremónia során ezekre is áldás kerül – kifeszítjük saját szivárvány szín zászlófüzéreinket, összekötve velük sátrainkat.

Ahogy nézegetem a sátraink között húzódó zászlókat, úgy érzem, hogy a széltől, a levegő-elemtől nem kell majd tartanunk. Estére eldöntjük, hogy nem térünk el az eredeti tervünktől, T1 kialakítása után levonulunk az alaptáborba pihenni. Így holnap hajnalban egyedül indulok el, hogy én is elérjem a T1-et és a Dávid által kialakított parcellán sátrat állítsak.

Várkonyi László, Everest Előretolt Alaptábor (6400 m)
Dreher 24 Everest Expedíció (2010)
EDGE 8000 – Eseményhorizont

Szponzorok

Dreher 24 Névadó szponzor
Groupama Garancia Biztosító Kiemelt szponzor
Star Balm Kiemelt szponzor
Casio - Exilim-G Társ szponzor
Samsung Electronics Magyar Zrt. Társ szponzor
KLM Társ szponzor
STA Travel Társ szponzor
CASIO - G-Shock Társ szponzor
VISTA Utazási Iroda Társ szponzor

További támogatóink: