Kép

Docler Everest Expedíció 2012

Napló
2012. 05. 18.

Nagyon kellemes napot töltöttünk az alaptáborban és a sátorvárosban. A reggeli egy kicsit késett, mert sokáig aludtunk. (Kb. 8-ig). Úgy döntöttünk az ebédet még a BC-ben esszük meg, és utána indultunk útnak a fogadóba, amit az egyik tibeti motoros ajánlott. Egész nap motorral és nagy zsákokkal közlekednek, egymást és a „táborozók” kóláját, jeges teáját szállítják a falu és a BC között.

El is indultunk, és az enyhe szélben hamar az összekötőtiszt birtokára értünk. Egy sorompó, nagy sziklával rögzítve jelzi, hogy csak engedéllyel lehet átlépni. Nem volt kedvünk turistabuszra várni, így gyalog vágtunk neki a poros útnak. 10-15 perc után észrevettem, hogy az a piros traktor, ami mellett korábban elhaladtunk, közeledik. Szóltam is Dávidnak, akiből előtört az „öreg stoppos” és pár perc múlva a traktor 1-1 sárhányóján ülve zötykölődtünk lefelé. Természetesen nekem nem sikerült valami stabil pozíciót találni, így egy nagy kanyar után félig a tibeti sofőr ölében landoltam, aminek láthatólag legalább ő nagyon örült. Dávid volt az, aki rájött, hogy ez a traktor nem azért húz betontömböket és acélhulladékot maga után, mert jobb szállítóeszközt nem találtak erre a célra, hanem egyszerűen az utat egyengeti, boronálja, hogy ne alakuljon ki túl mély nyomsáv. Amikor megérkeztünk, volt pár turista, aki furcsán nézett a szállítóeszközünket meglátva.

A sátrovárosba érve rögtön a China Ppost feliratú katonai sátrat vettük célba, de az ott dolgozó éppen ebédelni volt, így mi is úgy döntöttünk, hogy levélírás helyett inkább eszünk valamit. A tibeti jeges tea beszállítónk már „halózott” is, és kis fogadójába invitált minket. Itt kiélhettük az áramszolgáltatás iránti vágyainkat: egy teherautó és egy autó aksija bőséges áramforrást jelent. Este még elcsíptük a valószínűleg utolsó buszt és pont vacsorára megérkeztünk az alaptáborba.

Török Edina

Szponzorok

DoclerHolding Kft. Névadó szponzor
Cardio Control Kiemelt szponzor
Zwack Társ szponzor
Huawei Társ szponzor
Casio Társ szponzor
explo.hu Társ szponzor

További támogatóink: