Nem indulok korán. Mivel az éjszakát fent töltöm majd a nyeregben, így a visszaúttal nem kell számolnom. (Persze későn se szeretnék indulni, hisz délutánonként feltámad a szél, és ha áldást kapunk, az is délután kettő körül szokott érkezni.)

Fél nyolc körül indulunk el. Edina is elkísér, az a tervünk, hogy egészen a kötelek kezdetéig elballag velem. Sajnos már indulás után szembesülnünk kell a ténnyel, hogy ő először jár ebben a magasságban, így még lassú, gyengécske. (Vígasztalom, hogy első alkalommal én is így szoktam szédelegni.) Valahol, a kínai meteorológiai mérőállomás tövében megegyezünk, hogy visszafordul, és én egyedül folytatom utam.

A gleccser tövében csatolok, és tovább tömöm a zsákom az itt deponált „kincsekkel”: van nálam főző, lábas, gáz, több napi élelem, méteres hó-szögek és egy köteg bambusz (a sátor rögzítéséhez), egy jó spulni kötélgyűrű (ezeket most vettem magamhoz), valamint alvó felszerelés, pihe ruha, elsősegély csomag és még jó néhány hasznos kacat. Nem ficánkolok a málha alatt. A sherpáktól viszont elismerő pillantásokat zsebelhetek be.

Jó erőben vagyok, Edinával óránként rádiózunk, és 11 körül elérem a rögzített köteleket. Örülök neki. Jól esik a kemény, monoton munka a meredek jégfalon. Jól esik a kitettség, a magasság érzése is. Érzem, ahogy fáradok, de érzem a tartalékaimat is. Valamikor egy és kettő között elérem a nyeregben a tábort. Kicsit izgulok (26-án állítottam itt sátrat, azóta pedig volt egy két vadabb, szelesebb nap a hegyen), de a sátram délcegen áll. Vagy fél méterrel az eredeti szintje alá süllyedve. Bután nézem az erős napsugárzástól elpincésedett lakhelyemet. Miután bemászom, még rosszabb lesz a helyzet: a talaj öklömnyi, macskafejnyi jégrögökből áll és borzasztóan kényelmetlen. El nem tudom képzelni, hogy fogok itt aludni…

A délután apró, de annál nagyobb erőfeszítést követelő feladatokból áll össze: orkán zsákba havat lapátolok (főzéshez), a fém palackommal igyekszem szétütni a sátor alján a nagyobb göröngyöket (teljesen eredménytelenül), fényképezek, előkészítem az éjszakát. Aztán – egy műholdas telefonbeszélgetésből – értesülök az Annapurnán történt tragikus balesetről. Megrendítő. A bajtársaimra gondolok, akik ezekben az órákban vonulnak vissza, nem is olyan messze innen, egy másik himalájai hegyóriás árnyékában. Aztán leszáll az este. Egyedül vagyok, hálózsákot nem hoztam (súly), így pihepapucsomban, pihe kezeslábasomban és egykilós külső hálózsákomban forgolódom hajnalig, álmatlanul.

Klein Dávid


EZALATT ABC-ben

Elérkezett a nap, hogy Dávid feljebb menjen. A reggel szokásosan indult, kicsi émelygés, fejfájás, mintha csak buliztunk volna. Csak nehogy a londoni átmulatott éjszakák másnapján is a Diamoxot keressem majd!

Már meg sem lepődtem, amikor a kínaiak bekapcsolták a gázfőzőjüket, aminek pontosan olyan hangja van, mint a kőomlásnak, ami ugye alig egy hete vájt szellőzőnyílást a kedvenc indiai expedícióm egyik sátrába.

A gázfőző 6 órakor este ismét működésbe lép, de akkor már az igazi kínai karaoke kíséri. (A kínai expedíció táborában folyton buli van. A kötélpálya persze sehogy se halad, pedig gondosan beszedték érte a zsetont érkezésünkkor…)

Kíváncsi vagyok, vajon az indiaiak melyiket választanák: a kőomlást vagy a kínai karaoke-t? (Az egyik srácnak egyébként egész szép hangja van, de a fenének se akar egy oktávval lejjebb énekelni, így csak növeli az újabb kőomlás esélyét.)

A reggeli „elkísérem a kötelekig Dávidot” jóindulatú felajánlásom kudarcba fulladt. Az ajánlatba biztosan belejátszott az önös érdek is, hogy hágóvasat csatoljak a bakancsomra. A lényeg, hogy 30-35 perces küszködés után úgy döntöttem visszafordulok. Nagyon lassú voltam és a reggelim sem akart a helyén maradni. Így Dávid egyedül folytatta útját az egyes táborig, ahol az éjszakát tölti majd.

Letörtségem abban a pillanatban elmúlt, hogy megláttam az éneklő kínait mezítláb, papucsban a legalább -15 fokban.

Az éjszaka kifejezetten érdekesen telt. A kínaiak – miután „kicsit becsíptek”, rádió nélkül próbálták meg felvenni a kapcsolatot az Északi-nyeregben lévő társaikkal, és versenyt üvöltöztek az egyébként se túl csendes aggregátorukkal. Hajnalban az indiaiak tüsszentő- (és egyéb légút tisztító hangok) versennyel próbálták a hegyet lejjebb hozni. Reggel így foglaltam össze az eseményeket magamban: inkább aludtam volna.

Török Edina

2012.05.12.

Török Edina