Kép

Docler Everest Expedíció 2012

Napló
2012. 05. 06.

Pihenőnap az Előretolt Alaptáborban (ABC), 6400 méteren. Jó vicc. Hiába van itt konyha, szakács, közösségi sátor kempingszékekkel, kényelmes matrac a sátrunkban… Levegő az nincs.

Ébredés után én meglepően jól érzem magam, és – ami miatt egy kicsit izgultam, de alaptalanul – Edina is remek szaturációs értékeket produkál, és ránézésre is életben van. Eszem egy kis aszalt vörös áfonyát, majd úgy döntök, hogy elfáradtam, és itt az ideje – délelőtt 10 van – hogy lefeküdjek, kipihenjem magam. Negyed órával később Edina cserélgeti a homlokomon és a csuklómon a hideg borogatást. Belázasodtam.

Órákkal később összeszedem magam. Töltünk, csomagolunk, készülődöm a holnapi felmenetelre. Egy kicsit fura a dolog. Az eredeti tervünkhöz képest a Docler Everest Expedíció vesztett kb. 10 napot. (Emlékeztek: késői határátlépés, későn érkező jakok…) Ebből az első alkalommal, amikor ABC-ben jártam, lefaragtam azzal, hogy egy lendülettel kiépítettem az 1-es tábort (7100 m) az Északi-nyeregben. Aztán a második akklimatizációs kör szeles volt, így üres kézzel tértem haza, BC-be. Vajon most, a harmadik körben sikerül-e többet teljesíteni, és fent aludni az 1-es és a 2-es táborban (7800 m) is? A málhák, amiket cipelek elég nehézre sikerednek, hisz mászó-társ nélkül mozgok. Nem tudom eldönteni, mi lenne a helyes stratégia… Erőltessem a 2-esben való alvást? Legyek kíméletesebb magammal, és tartalékoljak?

Kétségek gyötörnek elalvás előtt…

Klein Dávid

Szponzorok

DoclerHolding Kft. Névadó szponzor
Cardio Control Kiemelt szponzor
Zwack Társ szponzor
Huawei Társ szponzor
Casio Társ szponzor
explo.hu Társ szponzor

További támogatóink: