Kép

Docler Everest Expedíció 2012

Napló
2012. 05. 03.

Pihenőnap. Néhányszor elpanaszolom Edinának, milyen ostoba voltam, hogy felmentem, holott tudtam, milyen lesz a szél, és néhányszor azért is lehordom magam, hogy „megfutamodtam”, holott tudom, hogy ez ostobaság. Edina meg is mondja.

A lényeg: hogy egy körrel kevesebbre lesz majd csak lehetőségem. Ezt a mostanit – a korábbi időveszteségek, késői határátlépés, későn érkező jakok, stb. miatt – már nem tudom megismételni, így a következő kör célja rögtön 2 éjszaka a hegyen, az első az 1-es (7100 m), a második a 2-es táborban (7800 m). Ezen morfondírozom…

Aztán kezdődik az aktív pihenés rutinja. Kalu meleg vizet készíttet nekünk a tibeti konyhás fiúval „zuhanyzáshoz”, ruhát mosunk, filmezgetünk, inhalálunk, meteorológiai előrejelzéseket elemezgetünk, beszélünk Henry barátunkkal a hegy túloldalán, és megállapodunk, hogy csereberélünk előrejelzést… sokat eszünk, és jókat beszélgetünk.

A terv szerint Edina holnap felmegy IBC-ig (5700 m). Én holnap még pihenek, majd másnap egy lendülettel felmegyek ABC-be, tehát – ha elég korán indulok – akkor 10 óra felé találkozom majd Edinával, akivel együtt tesszük meg az ABC-be (6400 m) vezető táv második szakaszát.

Ahogy előre halad a nap, látom Edinán, hogy egyre feszültebb, egyre inkább a másnapi megmérettetésre koncentrál. Igyekszem segíteni neki, támogatni, ahogy tudom. Este még a Másnaposok című filmet is megnézzük (mínusz az utolsó 5 perc, mert kifogy a laptop-ból a töltés, így nem tudom meg, vajon szakít-e a szemüveges srác a hárpia csajjal).

Klein Dávid

Szponzorok

DoclerHolding Kft. Névadó szponzor
Cardio Control Kiemelt szponzor
Zwack Társ szponzor
Huawei Társ szponzor
Casio Társ szponzor
explo.hu Társ szponzor

További támogatóink: