Kép

Docler Everest Expedíció 2012

Napló
2012. 04. 19.

Egy kissé bosszant, hogy a szaturációs értékeink (a vérünk telítettsége oxigénnel) nem javulnak az általam elvárt mértékben. (Beszélnem kell a kis vörös vérsejtjeimmel, kapják össze magukat.) Edina – némi fenyegetéssel – rávett, hogy töltsek ki egy Pieron figyelem tesztet. (Ezeket a vackokat hősiesen töltögetem néhány naponta, mivel a Cardio Controlal egy tudományos kutatásba kezdtünk.)

A tesztkitöltésen felbátorodva újabb kötelező penzumba kezdtünk: felballagtunk a közeli dombocskára, ahol lelkiismeretesen fényképeztük szponzoraink zászlóit. Később vonuló jakcsordát filmeztem, ők pedig majdnem eltapostak.

Tizenegy óra felé úgy döntöttünk, kéne tenni egy rendesebb akklimatizációs túrát is. Összeszedelődzködtünk, és – miután alaptábori szakácsunkkal, Kaluval megállapodtunk egy rádió időpontba – nekivágtunk a Ronbuk-gleccser jobb partjánál kanyargó ösvénynek. Mivel remek tempót diktáltunk, úgy döntöttünk, kihagyjuk az ebédet (erről a csalódott Kalut rádión tájékoztattuk) és több mint 350 métert emelkedtünk kb. 15:30-ig. Lefelé Edina ment elől és elég emberes tempót diktált, bár az utolsó fél órában már hangot adott annak a gyanújának, hogy „valaki távolabb költöztette az alaptábort”.

Klein Dávid

Szponzorok

DoclerHolding Kft. Névadó szponzor
Cardio Control Kiemelt szponzor
Zwack Társ szponzor
Huawei Társ szponzor
Casio Társ szponzor
explo.hu Társ szponzor

További támogatóink: