Reggel (nepáli idő szerint 7 órakor) egész elfogadható állapotban támolyogtunk le az ebédlőbe. A reggeli üzenete egyértelmű: ha nem húztok innen az alaptáborotokba, ezt kell megennetek! Na?

Hamar végeztünk a rizslevessel és a gőzgombóccal, majd bekászálódtunk a terepjárónkba. Ma először hagytuk el a Barátság Főútvonalat. A kavicsos sztráda elég jó állapotban volt (korábbi évekhez képest), így csak néha-néha kellett kikászálódnunk a járgányból, hogy közös erővel feltoljuk egy-két szakaszon és csak egyszer kellett gázlót építenünk. (Egész jó móka volt, bár minden nagyobb szikla felemelése után éreztem, hogy kalapál a szívem keményen.)

Az alaptábort végül dél körül értük el. (Miután toporzékoltunk kicsit egy hivatali sátorban, ahol egy műanyag ládában keresték a papírjainkat. Volt persze egy laptop is a tábori asztalon, de az csak zenegépként funkcionált.)

Az alaptáborunk közepesen jó helyen van. Sajnos nem a gleccseráttörés szélárnyékos tövébe telepedtünk meg (ahonnan ráadásul a tovább vezető ösvényi is 2 perc lenne), de itt van felettünk az Everesten elhunytak emlékhelye, és sajnos a nyilvános latrina is.

Első nap úgy érezzük magunkat, mint a Holdon. Fejünk néha tompán lüktet (ilyenkor dolgozik bennünk a fejfájás csillapító), máskor meg elviselhetetlenül (ilyenkor újabb tabit keresünk az elsősegély dobozban).

A Cardio Control-tól kapott pulzoximéter 70 körüli értékeket mutat. Otthon ilyenkor már gépen lennénk. Itt ez normális. Betámolygunk a komfortos ebédlő sátrunkba és várjuk a vacsorát. Végre krumpli és nem rizs!

Az éjszaka rémes: nem jön álom a szemünkre, fejfájás, émelygés – ahogy az 5100 méteren illik. A megközelítés időszaka ezennel lezárult, a Docler Everest Expedíció elérte az alaptábort.

Klein Dávid

2012.04.20.

Dávid a gyönyörű Tibeti vidéken

2012.04.20.

Úton a BC felé

2012.04.20.

Valahol BC és IBC között