Kép

Cso Oju Expedíció 2004

Napló
2004. 09. 02.

Kutyaharapás a hegyek között

A Cho Oyu Expedíció még el sem érte az alaptábort, máris komoly nehézséggel kell szembenézniük. Szerda este az expedíció egyik tagját, Tom-ot megharapta egy kutya – és most a csapat aggódik, hiszen az eb akár veszett is lehetett. Ha ez így van, akkor eggyel kevesebben folytathatják csak az utat.

Klein Dávid, aki egyetlen magyarként segíti majd a csúcs meghódítását, így beszélt a nehézségekről:

„Nem könnyű a helyzetünk, hiszen Nepálban most kijárási tilalom van, néhány embert lefejeztek az utóbbi napokban. Azt hiszem, az utolsó pillanatban jöttünk el Kathmanduból.

Bonyolult logisztikai műveletek eredményeként sikerült azt elérnünk, hogy holnapra a tibeti-nepáli határon legyen a veszettség elleni oltóanyag, így nem kell itt hagynunk Tom-ot, aki a körülményekhez képest jól van.”

A csapat ma kényszerpihenőt tartott Tingri-ben (4250 méter), mert a kínai kormánytól kapott teherautójuk elromlott – a határon ugyanis mindig át kell szállniuk az adott ország által biztosított jármûre. A pihenõnapról is mesélt Dávid:

„Hogy kihasználjuk az időt, egy akklimatizációs túrát tartott ma a társaság –én ezt kihagytam, hogy pihentessem a bokámat. Később lestoppoltunk egy helyi traktorost, és elvitettük magunkat egy közelben levő melegvizes forráshoz, ahol megáztattuk kissé a tagjainkat – bevallom, nagyon jól esett ez a kis lazulás! Hajnali hatkor indulunk majd tovább, és reményeink szerint holnap már elérjük a kínai alaptábort (4800 méter). Ott 1-2 napot várakozunk majd a jakokra, amikkel tovább fogunk utazni, hogy kiépíthessük valódi alaptáborunkat.”

Szponzorok