2013-02-05 – Dávid

Még gyenge vagyok a gyomor-nyavalyám miatt, de már jobb állapotban ébredek. (Tegnap jórész TUC keksz diétára fogtam magam és felfedeztem egy helyi, dobozos mangó levet, így még a tejes teát is kerültem egy napig.)

Hameed nem érkezett meg a tegnapi találkozónkra, és egyébként is, szakad az eső. Ilyen időben jó nagy hülyeség lenne elindulnunk. Ezt pillanatok alatt megbeszéljük Iannal reggel 7-kor, majd 10-ig nem moccanok. Ez idő tájt feldübörög az aggregátor, a konnektorba gyömöszölt csupasz kábelvégekhez kapcsolt hosszabbító csonk elkezd zizegni, a beledugott
töltők lámpácskái kigyulladnak (valamilyen rejtélyes oknál fogva a lekapcsolt villanyom is),
a fürdőszoba lefolyó felől hörgő hang hallatszik és azonosítatlan barnás dolgok bújnak elő
a földből), végül a rendőrség bedörömböl, hogy érdeklődjön, hogy hívják a barátunkat, aki visszaindult Iszlámábádba és nekünk mi a terveink. Megadom magam az univerzumnak és
felkelek.

Az eső sűrű függönyt von a terasz elé. Mögötte felsejlenek a felhőbe burkolódzó dombok.
Téblábolok, narancsot eszem és dobozos mangó levet iszom, közben a bizonytalan színűre festett falnak dőlök. Alattam egy koszos szőnyeg féle. Nem találjuk Hameedot, aki
elméletileg a „guide”-unk. Nem érem el Mr. Porikot, aki az ügynökünk, vagy Mr. Sher Baz-t, aki az ő irodavezetője.

Később Iannal (és néhány meglepően kíváncsi fiatalemberrel, aki a beszélgetés után sebesen
jegyzetelni kezdenek) beszélgetünk. Az élet nagy dolgairól. Régi kalandokról. Estére előkerül Hameed és bátyja, Fakír. Holnap indulunk fel. Este megpróbáljuk Iannal megnézni az Alien 2-t, de Ian kidől, mielőtt az igazi lövöldözés elkezdődne. Én nyomást gyakorlok a hotel vezetőjére („fontos munkám van”), aki berántja az áramfejlesztőt. Az eredmény: sikerül befejeznem a Breaking Bad-et.