2013-01-27 – Ian

“Maradj nyugton, maradj nyugton” mondta Dávid a szakadék másik oldaláról. Nehezen lélegeztem, szívem olyan erősen verte a bordámat, mint egy bokszoló. Kicsit hátrébb biztosítottam magam a szélétől, mivel nem túl megnyugtató érzés amikor a lábad lóg egy olyan valaminak az állkapcsában, ami majdnem megevett.

Felderítettük az útvonalunkat az 1 tábortól a 2-ig, legyőzve egy sor meredek emelkedőt és szakadékos területet, mely egy jégeséshez vezet. Ez a gleccser egyik gyönyörű vonása, de hátráltatja előremenetelünket ahogyan kanyargunk az ősi jéglabirintusokban. A sérac-ok, nagy jégtábla formációk szürreális építészeti elemekként magaslottak felettünk, bizarr és csábító labirintust formáznak, melyeken technikás jégmásszással átjutunk. Vágyun, hogy elérjük a jégesés tetejét, de kicsit kifutottunk az időből, és elkezdtük visszaereszkedésünket félhomályban.

Elvesztettük a nyomvonalunkat valahol a lavina területen, a keményre döngölt hó kevés jelet hagyott a korábbi útvonalunkról. Túlságosan alacsonyan jövünk ki a másik oldalon, egy szakadékmező (crevasse) közepén. Lépés és belevágás. Hegymászó botjainkra nehézkedve teszteljük a hó mélységét és stabilségét magunk előtt. Lépés és belevágás. Mind szilárdnak tűnik. Folytatjuk utunkat, kötélbiztosítás nélkül

Nem emlékszem arra, hogy ténylegesen áttörtem a hóhídat. Csak ösztönösen jött, hogy a lábaimat magam elé és mögé gyorsan kirúgjam. Azon kaptam magam, hogy a lábujjhegyemnél és a sarkamnál lévő kamposzegekkel “kapaszkodom” és a fejem kilóg egy jeges lyukból. “Segítség! Dávid” – ennyit tudtam csak kiáltani, majd egy sor káromkodást. Dávid hátam mögé fut és egy hegymászó botot csúsztat a kezembe. Pont elég emelőerő ahhoz, hogy kihúzzon a másik oldalára a szakadék szájából. Dávid felállít egy kétpontos horgonyt egy hegymászóbottal és jégcsákánnyal. Ellenőrzi, hogy biztonságos-e, majd odadobja nekem a kötél végét, melyen nyolcascsomó van, hogy beakasszam a beülőmbe. Háromra átugrom a szakadékon miközben Dávid húzza a kötelet, hogy biztos átérjek. Biztonságban, bár kicsit megrendülten megölelem Dávidot és megköszönöm, hogy segített kijönni. Lenézünk a szakadék torkába és nem látjuk az alját. Idegesen nevetgélek, miközben megtesszük a 100 méteres utat a régi utunkhoz.

Az estének nincs vége.

Elérjük a régi útvonalunkat, biztonságosan átkelünk a szakadékmezőkön és közeledik az a völgy, ahol az 1. tábor van. Sötét van már, késő este, és mi ismét keressük a nyomvonal jelzőnket. Egy távoli neszt hallok, visszhangzik. A fejlámpámat a baloldali folyosóra irányítom. “JÖN!” üvöltöm Dávidnak, ahogyan egy hosszú, sárkány füstnek tűnő valami érkezik felénk. Soha ezelőtt nem voltam egy lavina fogadó végén, és soha többé nem akarok. Hideg leveő -és por robbanás ér el minket, hogyan ruhanunk a lejtön lefelé, hogy és ismét kiderül, hogy jégszakadékok vesznek körül. Befúrjuk mélyre a mászóbotjainkat és leguggolunk. Jéggolyók húznak el mellettünk, miközben a hideg levegő és por keverék égeti a tüdőnket. Egy perc alatt eláll a szél és a törmelék sem esik már. Szerencsések voltunk, hogy nem volt hófal, ami lesöpört volna a jégszakadékba, hogy nem voltak kisteherautó méretű jégtömbök, hogy összenyomjanak. Miután gyorsan ellenőriztük, hogy minden rendben, észrevesszük a zászlónkat, átugrunk egy kis szakadékot, és elindulunk vissza a Trango 3 sátrunkhoz. Később, miután a hasam tele van a tésztalevessel, mélyen alszom.