2012-12-26

Kivételesen aludtam indulás előtt. Nem mélyen, nem sokat, de aludtam. A beszállás után – ami a 144 kilónkhoz képest megdöbbentően simán ment a Turkish kedves stábjának köszönhetően – végre úgy éreztem, ez a kaland valóban elkezdődött.

Isztambulban fegyelmezett, profi menekültek módjára letáboroztunk. Én az 5 órás várakozás jelentős részét átaludtam.

Repülőutunk második szakaszán sajnos egy régebbi gépet kaptunk (ahol a közös képernyőn valami Z kategóriás karácsonyi bohózat ment), a vacsora viszont nagyon finom volt, az egyik légi utaskísérő hölgy pedig – valamilyen rejtélyes oknál fogva – három kis palack török vörösbort is belénk diktált, így nagyon kellemes hangulatban szálltunk le Iszlámábádban. Ahol kiderült, 7 csomagunkból 6 eltűnt, és legkorábban holnap után reggel találkozhatunk velük.

Miután Zoli hősies közelharc árán felvetette a jegyzőkönyvet az illetékessel – mi pedig Iannal megittuk a csésze teánkat, amit a rendőrfőnöktől kaptunk – ügynökségünk embere elszállított minket a szállodánkba.

Dávid

2012.12.27.

2012.12.27.

2012.12.27.

2012.12.27.

2012.12.27.