A szokásos fejetlenséget követően – alig 2 óra várakozás után – kaptam egy terepjárót. Elköszöntem Edinától – ő csak holnap jön fel megint az alaptáborba – majd nekivágtunk a poros földútnak. Felfelé menet csak egyszer akadtunk el, amikor harminc percig csodálhattuk egy DOODAN márkájú földmunkagép tevékenységét, amint a sziklás meredély oldalába vájt keskeny utat szélesíti. Az alaptáborba érve tragikus hír fogadott: a hegy déli oldalán lavinabaleset történt és több serpa hegymászó – köztük szirdárunk, Mingma édesapja is – életét vesztette. Fájdalmas volt nézni Mingma arcát. Át tudtam érezni, min megy keresztül, de semmit se tudtam mondani vagy tenni. Az alaptábor összekötő tisztje gyorsan elintézte, hogy Mingma azonnal elhagyhassa az alaptábort, és elindulhasson a határ és családja felé. Megöleltük egymást, majd a terepjáró port verve eliramodott. Én még egy ideig tébláboltam az alaptáborban, de túl sok gondolat kavargott a fejemben, a többiek társaságát se kívántam, mozogni szerettem volna, és egy kicsit magamban lenni, így 16: 25-kor elindultam felfelé.
Én magam is meglepődtem, milyen jó tempót diktálok. (Pedig, ha belegondolok, logikus: climb high, sleep low. A Tingriben töltött éjszaka kipihentem magam.) Az ösvényen már senki sem járt, élveztem, ahogy jár a levegő ki és be a tüdőmbe miközben egyenletes tempóban küzdöm le a métereket. Úgy döntöttem, 18:00-ig megyek felfelé. Mivel az ösvény első fele szinte vízszintben halad, így a visszaútra is tartalékolnom kellett legalább 1 órát. (A vacsora 19:00-kor kezdődik.) Végül 308 métert emelkedtem a G-Shock szerint. A sziklatömbtől, ahol megfordultam, tisztán láttam azt a vállat, ami mögött az átmeneti tábor található.
Vacsora után legszívesebben hálózsákba bújtam volna, hogy olvassak, és naplót írjak, de sajnos több órás pakolás várt még rám: reggel érkeznek a jakok, és addigra szét kell válogatnom és hordókba, húzózsákba kell pakolnom azokat a felszereléseket, amiket a jakkaravánnal fel szeretnék küldeni ABC-be (Előretolt Alaptábor).

Klein Dávid