A mai nap igazi végjáték volt... A gondolataim el-elkalandoztak, az ösvény szélesedett, az élmény múlt idős szerkezetekbe öltözött...

Már a reggeli órákban elhagytam valahol a többieket. Egyszerűen ellenállhatatlan kényszert éreztem, hogy minden zúgónál, vízesésnél, patak-holtágnál ledobjam szakadt, koszos ruháimat, elhajigáljam a bakancsom, zoknim és mint egy boldog ősember belehancúrozzak a természetes vizekbe.

Így mindig előre siettem, majd csobbantam. Egy idő után azonban nem tudtam, hogy a többiek végül előttem, vagy mögöttem vannak. Erre még gyorsabb tempóra kapcsoltam és még több vargabetűt tettem. (Pl. a szebb mohás sziklákat se lehetett kihagyni, azokon is sütkérezni kellett...)

Soti Khola után 100 méterrel - az utolsó földcsuszamlás után - egyszerre egy öreg busz-féleségbe botlottam. Csak úgy ücsörgött ott, az út közepén, és várt. (A busz alól egyenletes káromkodás hallatszott, mint kiderült, azért nem teljesen magányos járműről volt szó, a gazdája valamit csépelt alatta egy súlyos kalapáccsal.) Anélkül, hogy végiggondoltam volna, mi is történik, megkérdeztem, elvisznek-e Arugath Bazárba. Igent mondtak, és negyed óra múlva megmozdult velem a világ.

Ekkor tudatosult bennem, hogy több mint egy hónapja egy centit se mozdultam el úgy, hogy azt ne saját erőből tettem volna. Magamhoz öleltem a hátizsákomat, és valami megmagyarázhatatlan szomorúság fogott el.

Arugath Bazárban jöttek-mentek az emberek, egy szutykos mobil üzletben feltöltöttem a telefonom (még wifi is volt), a lepukkant járművek zakatoltak, dudáltak, az emberek ástak, építettek, árultak, kiabáltak... Nem igazán találtam a helyem. Miután kiderült, senki nem megy ma már Kathmandu felé, bekéredzkedtem egy kunyhóba (az útépítés melléktermékeként üres szurkos hordók maradnak hátra - a leleményes szegények ezt kiegyengetik és ebből építenek kunyhókat az út mellett...), ahol egy néni nagyon finom lencsés rizst készített nekem, és megengedte, hogy a döngölt földpadlón aludjak. (A kunyhóban végül voltunk vagy nyolcan...) Reggel 200 rúpiát kért a szállásért és az ellátásért (amiben benne volt a 40 rúpiás üdítőm is). Persze megadtam az ár tízszeresét és nagyon boldog voltam, hogy náluk szálltam meg.

2015.10.09.

Barbár öröm