Reggel feljött az a láma, akitől eredetileg kaptuk az áldást. Meggyújtottuk - tényleg utoljára - a tüzet az oltárnál, megköszöntük a hegynek, hogy kegyes volt hozzánk és elköszöntünk tőle, az alaptábortól, a nagy kalandtól.

Aztán - néhányan, laza, harsány társaságba verődve - leballagtunk az alaptáborba, Szamagong felé. A természet átváltozásának misztériuma most is lenyűgöző volt, mégis, így, hogy sokan voltunk, beszélgettünk, mókáztunk, nem volt olyan erős, mint előző alkalommal. Örültem, hogy nekem ott a "titkom", a múltkori lejövetel erős, megható emléke.

Szamagongban rengeteg mászó gyűlt össze, az elmúlt hetek eseményeit tárgyaltuk ki, rendszerint sörrel a kézben. Sajnos a mászók 90%-a arra készült, hogy helikopterrel hagyja maga mögött a Manaslu vidékét. Ennek nagyon nem örültem, mivel - szerintem - torzó élményt hagy maga mögött a helikopteres távozás, nem adja meg azt a szép, teljes, rétegződő élményt, ami számomra a hegy, aki beágyazódik egy természeti és egy kulturális közegbe, és - egyáltalán nem utolsó sorban - megfosztja a völgyet legfőbb bevételi forrásától, a rajta áthaladó túrázóktól. A helikopteres verzióból a helyi közösség nem profitál.

2015.10.09.

Szamagong alatt valahol