Holnap felmegyek megint, így a mai az utolsó napom idelent, ebben a "köztes létben" a hegy és a lenti világ között, Csodaországban.

Erős a kísértés, hogy sorozatot nézzek a laptopon, hasábburgonyát egyek és kólát igyak egész nap, de az igazság az, hogy olyan fantasztikus ez a vidék, hogy nem tudnám megbocsátani magamnak, ha nem túráznék egy szépet, valamint érzem, hogy jót tesz a mozgás, a jóleső fizikai erőfeszítés. Öröm most gyalogolni, hogy az akklimatizációm ezen a szinten már teljesen negálja a 3600 méteres magasságot.

Reggeli után felkerekedek, és elindulok, először délkeleti, majd keleti irányba. Ez a Manaslu körtúra másik ága, én nyugat felől érkeztem eredetileg. Többek között arra is kíváncsi vagyok, járható-e ez az irány, mit mondanak majd a helybéliek, mit látok?

Rövid poroszkálás után egy iskolához érkezem. Valamilyen furcsa oknál fogva jártamban-keltemben mindig szeretem megnézni, hogy működnek az iskolák az adott vidéken. Valamiért fontos ez nekem, jó látni, amikor az iskola jót tesz (és szomorú, amikor nem). Sajnos nincs ma tanítás, a 60 diák fele mégis itt van, beszélgetek a tanítóval is. (Úgy tűnik, sok a bent lakásos, akik a
völgy távolabbi falvaiból jöttek.

Lejjebb mindenfelé a földrengés romboló hatásával szembesülök: az út megcsúszott, leszakadt, a függőhidak szétszaggatva lógnak. Viszont folyik az újjáépítés: készül az új függőhíd, kialakultak az ideiglenes kerülő ösvények, lejjebb, a falvakban mindenhol kopácsolást hallok, épülnek az új, még szebb házak, fogadók. Az emberek is bizakodók, csak turistát nem látok sehol... Kár. Erre lenne a leginkább szüksége most Nepálnak. Erről beszélgetünk egy fogadóssal, aki meghív csángra (sör-féleség), és mutatja,
hogy a régi nagy kő-fogadó helyébe a kertben körbe-körbe kis, kétszemélyes, csinos fa házikókat építtet. Jó ötlet! Szerintem a vendégek is örülni fognak a "saját háznak" és az elemeknek is jobban ellenállnak majd.

Végül Lhogaonig ereszkedem (3180 m). Gyönyörű falu, a falu felett hatalmas kolostor, a falu körül már valódi, buja, erdős vidék. A fogadó kertjében, ahol ebédelek, szép sorba rendezve gubbasztanak a kövér, mosolygós káposzták. Két túrázó pasassal is találkozom - egy orosz-izraeli testvérpárral, akik 8 napja jönnek Arugath Bazartól. A lényeg, hogy az út járható - hurrá! - erre mehetek majd le.

A körülmények idilliek: iszom egy sört, Bonattit olvasok a virágos kertben. Aztán, kényelmesen, visszaballagok Szamagongba, ahol bőségesen megvacsorázom, és alszom, mint a bunda, reggelig.

2015.09.22.

Dávid sörrel és Bonattival