Nem akarom megvárni, amíg az idő felmelegszik (kedvezve ezzel a lavinák
kialakulásának). Hajnali 5:30-kor már talpon vagyok. Segítek egy két
ébredező sherpának kiásni néhány csúnyán megroskadt sátrat. A hó kitartóan
zuhog, a látótávolság kb. az orrom hegye. Mindenki lefelé tart, én inkább
választom a kitaposatlan nyomot, csak hogy elkerüljem a (rendszerint
veszélyes) tömeget a rögzített köteleken.

A lemenet sokkal izgalmasabbra sikerül, mint szeretném. A meredekebb
szakaszokon - a gyorsabb haladás kedvéért - "sherpásan" ereszkedem, azaz
kesztyűmre, karomra, testemre feszítem a kötelet (ahogy a terep adja), és
leszaladok. Sajnos a ködben, hóesésben - és a mély szűz hóban - néha
teljesen váratlanul vált függőlegesre a terep, és ilyenkor közel kerülök
hozzá, hogy elveszítsem a kötél feletti irányítást.

A legizgalmasabb egy hosszú, kitett traverz. Idefelé határozott lépések
segítették a mozgásom. Most: semmi. A laza hó-falat keresztező koreai nejlon
kötélben gigászi has, lefelé beláthatatlan (azaz tényleg nem látom a ködben)
mélység. Rövidre szerelem a túrabotom, a domináns kezemben pedig a kis
jégfejszémet fogom. Minden berúgott lépésemet kétszer-háromszor ellenőrzöm.
Egyszer szakad csak át az egyik, másfél métert kaparászom, kotrok, aztán
megállok. Szándékosan lefelé tartok, hogy a kötél minél előbb felfelé
irányban kapaszkodóvá váljon.

Ezután már csak egy jó hosszú ereszkedés van hátra - az egyetlen alkalom,
amikor 8-ast használok - majd a vízszintes sprint a függőgleccser alatt.
(Ezt most nem látom a ködben, de így még félelmetesebb.) A keresztezés során
nem merek megállni, tudom, hogy a legjobb, amit tehetek, ha a lehető
legkevesebb időt töltöm el a félelmetes képződmény alatt. Jól kifulladok.

Az egyes táborban rendkívül büszkén látom, hogy a Zajo még mindig áll. (Bár
több mint a fele már hó alatt van.) Kilapátolom, bepakolok pár dolgot, majd
megint lezárom.

A gleccseren lefelé többen botorkálnak a sűrű hóban (mindenki levonul a
hegyről), beállok a ködben vonuló zombik közé.

Idelent - a változatosság kedvéért - az eső esik, és a ködben 10 percenként
lezúduló lavinák hangja morajlik. Én azért bevállalok egy megázós zokni és
alsó mosást, majd iszom egy fél pohárkával a kincsként őrzött Bodri QV-ből.