Elég vacak éjszakám volt, mert lusta voltam lebontani a sátramat és
elegyengetni az olvadástól hepehupás jég-talajt magam alatt. A reggeli és a
pakolás flottul ment. Csak az idő vacak. Ennek ellenére nekivágok. A
leírások szerint ez a leghosszabb, legtechnikásabb szakasz. És valóban.
Közel függőleges firn (jég) falakat mászom, izgalmas, exponált
harántolásokat hajtok végre... A (lazán) rögzített kötél ellenére jól jön a
szabad kezemben a kis jégfejsze. (A másik kezemmel a meredek szakaszokon a
mászógépet kezelem: ez az eszköz fölfelé szabadon mozog a kötélen, lefelé
megakad. Kivéve, ha a jég blokkolja, persze a legrosszabbkor...) A zsákom
erősen kihúz: benne van a teljes 2-es, élelem, alvócucc. Végül még dél előtt
elérem a tábort, és kiásom a sátorhelyet. Sajnos mire beköltözöm, már szakad
a hó. Egy kevés hó nem zavarna, de ha folyamatosan esik, az hazavághatja a
holnapi tervet...

Estére a folyamatos havazás kifejezetten durvára vált. Sajnos a 2-es elég
rossz helyen van. Legalább 400 méter folyamatosan hullámzó, közepes
dőlésszögű lejtő van felettünk, és úgy istenigazából semmi sem védi a tábort
a lavináktól. 2012-ben kilencen vesztették életüket ebben a táborban lavinabalesetben.

Este nyolckor vacillálok: elinduljak most lefelé? Később lehet, hogy
nehezebb lesz menekülni... Végül maradok hajnalig, de teljesen felöltözve,
bakancsban fekszem a sátramban, a fejem mellett nyitott zsebkéssel, várva,
mikor hallom meg a surranó-morgó hógörgeteg hangját.

2015.09.19.

Dávid a hóesésben