Azt tervezem, hogy ma (11-én) felviszem a 2-es cuccait az 1-esbe, ott
alszom, aztán - ez már elég bizonytalan - másnap felviszem a kettest a
helyére, és levonulok. Sajnos az előrejelzések szerint 12-én elromlik az idő,
szóval a második fele a tervnek függőben...

Ma nem kell korán indulnom, mivel csak egy útra váltottam jegyet. Komótosan
megreggelizem, majd felveszem a múltkorinál valamivel könnyebb hátizsákot és
indulok. (Az élelem és gáz nagyobbik részét már felvittem, így csak a
ketteshez szükséges sátor, bambusz, hó-szög, kötél és apróságok - na meg
alvócucc - lötyögnek a hátamon.)

A Hágóvas-pontig le tudom mérni, ahogy kivirágzik az akklimatizációm és
javul a részidőm. A gleccseren már nem örülök annyira az egyelőre ragyogó
időnek. A napsugárzás lelassít, fáraszt. A Zajo aláöltözetem alsó és felső
részében mozgok, szinte úgy nézek ki, mint egy búvár. Az erős napsugárzás
ellenére jó tempóban haladok. Az alsó egyes felett még szándékosan le is
lassítok. "Minek rohannék? Az egyesben aztán ülhetek a sátorban egész nap és
nézhetem a lábujjaimat..." Valamint az intenzívebb mozgás intenzívebb
légzést is jelent, a száraz magaslati levegő pedig könnyen kárt tehet a
torkomban.

Kb. 3,5 óra alatt fent vagyok a sátramnál. Szerencsére remek állapotban van,
csak a két bejárat lapult össze a ráesett hó súlya alatt. Letakarítom, majd
megerősítem lakhelyem. Közben aggódva figyelem, ahogy mindenki sorra
búcsúzik és elindul lefelé, a másnapi várható rossz időre hivatkozva. Lehet,
hogy enyém lesz az egész egyes? (Lenne hangulata...) Végül egy ausztrál srác
és sherpa társa - hallván a tervemről - fent maradnak.

Abban állapodunk meg, hogy éjjel 4-kor indulunk, hátha meg tudjuk előzni az
érkező rossz időt, el tudjuk érni a 2-est, és még azelőtt le tudunk vonulni,
hogy az egyes és kettes közötti exponált szakasz veszélyessé válna, vagy a
gleccseren mindent betemetne a hó, ami komoly nehézségeket jelentene...

Főzök, közben üvölt a fülemben a Muzsikás az MP3 lejátszóból...