Namche Bazár, a sherpák fővárosa. Szállodai szobám hűvös, de lakályos. Az ablakon kitekintve felhők kavarognak a közeli hegyoldal fölött. Az épületek, imazászlók, fák, az utcán bóklászó jakok, iskolába iparkodó gyerkőcök mind a reggeli miliő eleven részei. Különösen most, rekedtes hangommal, Charlie egyik nagyszerű dallama jut eszembe: „A reggeli szél háztól házig szalad, mindenkiről mindent tudni akar…” – énekli. Egyébként van is nálam egy best of Charlie és Tátrai Band válogatás – szívesen nosztalgiázok mostanában. Mindig az önfeledt koleszos évek jutnak eszembe. Már csak egy gitár hiányzik…
Kilenckor reggelizünk, aztán jön a szokásos naplóírás. A délelőtt különlegessége a Sláger Rádió telefonhívása volt, ugyanis élőben köszönthettük a hallgatókat – ráadásul, számomra külön öröm és igazán szép meglepetés volt, hogy Vágó Piros és Abaházi Csaba mellett Kedvesem is a stúdió vendége volt! Jajj, ez a kedvesen csilingelő hang! Mindig megnyugvással és boldogsággal tölt el!
Mai ebédünket a közeli Everest Bakery-ben töltöttük. És akkor, íme a nap egyik legcsodálatosabb híre! Ang Phurba barátunk, aki az alaptábori szakács segédlegénye, ezen a napon tért vissza az Everest lábához. Mint korábban említettem egyik naplómban, fél pár szandálomat elveszítettem lefelé jövet. Kissé reményvesztetten, Phurba figyelmét felhívtam még akkor, hogy amikor majd visszafelé megy, és netán találna egy fél pár ilyen lábbelit, azt vigye magával! Erre kapunk egy üzenetet: „Mondd meg Szilnek, hogy megvan a szandál, ne dobja el a másik felét!” Hát ilyet! A túraútvonal azon szakasza, merő kőtenger és törmelékmező, átláthatatlan szürke káosz, és mégis! Mintha tűt a szénakazalban, de rálelt! Csoda! De örültem! Persze feltételezem, hogy tényleg az én szandálomat őrzi…
Napunkat szaunázással koronázzuk meg. Az egyik jaklepénnyel teleszórt meredek utca rejti az épületet, ahova négyre bejelentkeztünk. Légútjainknak szüksége van a forró, párás levegőre, így nagy lendülettel lépünk be a sötét előterű komplexumba. „Erre, erre!” – integet a hosszú hajú hölgy. Benyitva a kabinba nagyjából 40 fok lehet. Hmmm… Ez még igen gyenge, de majd csak bedurran a kályha! Dávid és Edina, én is felülünk a legfölső padra, éppen elférünk egymás mellett. A falból szögek és csavarok állnak ki, vigyáznunk kell, hova dőlünk. Végül sikerül gőzkabinná varázsolni az apró helyiséget, ugyanis minden igyekezetünk ellenére, de 60 fok fölé sehogy sem emelkedett a hőmérséklet! A szeánsz élvezeti értékén Edina emelt, amikor is a szomszéd közértből visszatért egy Sancho nevezetű illóolajjal! A pacsulit vízbe kevertük és sűrűn öntözgettük vele a langyos köveket! Végül nem csak a szemünk lábadt könnybe, de valóban haszna is volt a dolognak: érezhetően jót tett a gőz és Sancho! Immár fellélegezhettünk és a pára még égett orrunk bőrdarabjait is lepergette. Hiába: ebben a magasságban, idelent, folyamatosan szépül az ember! A nap végén így magabiztos mosollyal fogadhattuk a Namchéba érkező Banff/Pachamama legénységét: a magyar csapat egy igen hosszú körtúrára vállalkozott! Sok szép élményt kívánunk Nekik!
Suhajda Szilárd
