Hideg hajnalokon mindig olyan érzésem támad, mintha be lennék rozsdásodva, olyannyira nehézkes az elindulás. A kettes tábor magasságában már valóban alaposan fagypont alá kúszik a hőmérő higanyszála, de a hármas tábor cudar körülményeitől még mindig egy világ választja el – és persze a Lhotse-fal meredek és kőkemény, kéken csillogó csupasz jege!
A fal beszállásához közeledve egyre csak érzéketlenebbé váltak a lábujjaim. A jég kezdete alatti peremhasadékon rövid létra vezet át, majd áthajló, 10-15 méteres leszakadás vezet fel a táblára. Az előttem haladó csapat egyik tagja beragadt a kötél felső részén – egyszerűen képtelen volt megfelelően lépni és felhúzni magát! Vagy húsz percet vártam már – a spindriftek telepakolták a nyakam porhóval, alig láttunk valamit… Egyszercsak elviselhetetlenné vált a fájdalom! Fogtam magam, visszamásztam és egy jégtorony biztonságos takarásában (hiszen fentről, időről-időre kövek vágódnak be a fal alatti területre) leültem és muszáj volt lehúzni a jobb bakancsom, hogy meg tudjam masszírozni a lábam! Még az is megfordult a fejemben, hogyha ez nem javul, akkor bizony vissza kell térnem a kettes táborba! Bár nem egyértelműen, de kezdett megindulni a keringés – és ami igazán bátorító volt, hogy láttam, a napfény kb. egy óra múlva el fog érni minket. Továbbindultam hát és hamarosan sokórányi, önfeledt mászás vette kezdetét! Legutóbb még nyoma sem volt lépéseknek, most adott szakaszokon már sejlettek kisebb peremek, melyek nagyban megkönnyítették az előrejutást! Dávid immár jégmászó hágóvasát használta, én pedig, majd’ egy napot szánva erre még az alaptáborban, a vasam valamennyi fogát gondosan megreszeltem – szépen, ahogy Hímer József tanította annak idején…
Az alsó hármas tábor elérése (kb. 7050m) verőfényben, kellőképpen átmelegedve sikerült. Egy BioTechUSA energiazselé és pár korty tea elfogyasztása után mentünk is tovább, hiszen a legfölső sátrak még messze voltak innen. Alaposan kipurcantunk, mire ezt a 150 méter szintet legyűrtük! Hanyatt vágtuk magunkat a havon és hosszú percekig csak pihegtünk és ittunk, pár falatot elrágtunk – erőre volt szükség, hogy rávegyük magunkat a sátor felállítására! Fölöttünk karnyújtásnyira tűnt a Déli-nyereg, a Lhotse csúcsgerince, a Nuptse gerincvonala! Alattunk messze a kettes tábor sárga pontjai, a hosszan elnyúló Hallgatás-völgye, a Khumbu-jégesés legfölső gyűrődései és szakadásai – micsoda környezet ez egy hegyeket szerető ember számára! Bár Ti is mind látnátok! Alighanem minden Sporttársunk szíve nagyot dobbanna!
Ekkor még nem tudtuk, hogy az éjszaka milyen nehézségeket tartogat majd: Dávid fokozódó fejfájása aggasztóvá vált az éjszaka közepére! Ápoltam Őt szóval és tettel úgy, ahogy illik és tőlem kitelt: éjfélkor még teát főztem Neki! Figyeltem a visszajelzéseit, folyamatosan ellenőriztük a véroxigénszintünket, és bevallom olyan pillanatok is voltak, amikor valóban megijedtem és ráeszméltem, hogy akár nagy is lehet a baj! Mindeközben persze én is tompa voltam, aludni esélyem sem lett volna, légszomj gyötört és kimerültség – és ugyanakkor teltek az órák, közeledett a hajnal és tudtuk, hamarosan indulnunk kell, hiszen vár minket a Déli-nyereg! Végestelen és bizonytalansággal teli éjszaka volt, de reggelre mindketten jól voltunk! Az újabb napkeltével kezdetét vette hosszú felmenetelünk a nyolcezres magassági zónába…
Suhajda Szilárd
