Hosszú alaptábori várakozásunkra még egy plusz napot tettünk, amolyan zsigeri elhatározásból. Indulásunk időpontja így hatodika hajnalra csúszott, ám a döntést a negyediki havazásban könnyű volt meghozni. Van olyan, hogy az ember mélyen beletekint a vakfehér ködbe; saját gondolatait is alig hallja a szél zúgásától és a daraszerű hószemcsék makacs kopogásától a kapucniján, és valahogy elképzelhetetlennek tartja, hogy ezen körülmények közt, ráadásul majd az éjszakai órákban, elinduljon egy súlyos pakkal a hátán. Nem is a kényelmetlenség miatt, hanem mert nyomban arra gondolunk, hogy ha az alaptábor szintjén ilyen orbitálé van, akkor mi lesz 1000 vagy 2000 méterrel feljebb! Persze az is igaz, hogy sokszor épp a fölső táborokban van jó idő, míg odalent szürkeség és állandó csapadék. Épp ezért fontos, hogy a különböző magassági zónákra osztott meteorológiai előrejelzést mindig alaposan tanulmányozzuk! Akárhogy is nézzük, egy napot még adtunk magunknak – és alighanem jó döntést hoztunk!
Az indulásokat megelőző órák mindig izgatottan telnek. Ellenőrzési listákat készítünk, szortírozunk, megnézzük, mi az, ami netán legutóbb kihagyható lett volna, könnyebbítendő a zsákjaink súlyát! Igyekszünk még okosabban pakolni, gondosan előretekintve a következő napokra: elképzelem a kettes tábort, az otthagyott készleteket, a továbbindulást, a hármas tábort – sorba vesszük a felszerelési tárgyakat, ruházatot, élelmiszert, orvosságokat vagy olyan apróságokat, mint pótelem, ajakír, pótkesztyű, pulzoximéter, vitaminok és még hosszasan sorolhatnám… A vacsora ideje szükségszerűen korábbra tevődik, az ébresztőóra csipogása pedig éjjel 2-kor indul be a csuklónkon! Itt az idő!
Suhajda Szilárd
