Elképzelem, ahogy az otthoni tavaszban megindul a lakosság a legközelebbi majális felé. Hangos zene szól, gyerekzsivaj, ólomgolyó csattan a céllövöldék piros fémlemezén, zenekar hangol az esti produkcióra. Vannak zajongó egyének, akik nagy karlendítések közepette hívják fel magukra a figyelmet, miközben hangos placcsanásokkal lötykölik ki melegedő sörüket – sebaj, már így is elég volt…
De ami nagyon tetszik, az a sok sport- és gyerekprogram. Mennyire értékes is ez, főleg úgy, hogy magam is ismerek olyanokat, akik szinte csakis ilyen, népünnepély jellegű sporteseményeken mozdulnak meg! Sokan támadják Havasit, megkérdőjelezve komolyzenei tisztaságát – az örökkön jelenlévő kétkedők ugyanígy vitatják egy tömegsport rendezvény hasznát! Márpedig mindkettő igenis érték! Az érdeklődőket igenis jó irányba tereli. Legyen az Zene vagy mozgás: az egyik a lelket indítja meg, a másik a testet kelti fel (Sőt!) – nem muszáj mindig a mélységeket vizslatni! A testi-lelki feltöltődés érték: akkor is, ha egy majálisról van szó. Bár azok is ott lennének, akik soha nem indulnak el! – igen, mert sokan még a város főterére sem merészkednek ki… Pedig itt a tavasz, emberek!
Az Everest alaptáborában viszont szakad a hó, fúj a szél: figyelem, amint a sátram ponyváján lecsúszik a fehér tömeg. Egy hevesebb széllökés mindet letakarítja. A derekamra húzom a hálózsákom. A lábam átmelegszik. Kesudiót ropogtatok, miközben ezt a naplót pötyögöm – az áramellátás végre nem probléma, igaz, ma épp nem kapnak fényt a szolárpanelek, de így is van energiánk. Kicsit elgémberedtem – átmegyek a kommunikációs sátorba és hengerezek egyet. Minden nap jól esik átgörgetni izmaimat! Karban kell tartani magunkat! Amint megjön a szélcsendes idő, indulunk: jön az utolsó akklimatizációs kör! „Akarom, képes vagyok rá; akarjuk, képesek vagyunk rá!” – írom le nap mint nap, megannyiszor! Már nagyon várom!
Suhajda Szilárd
