OK, én voltam a provokátor! Reggeli után elkezdtem zaklatni a többieket, hogy na, menjünk le Gorak Shep-be, 5180 méterre a Buddha Fogadóba: „Viszünk egy köteg kábelt, mindenféle csatlakozót, laptopokat, meg más elektromos kütyüt, veszünk töltést, meg jak steak-et, meg ijesztgetjük a turistákat a zord hegyi külsőnkkel…” Végül kötélnek álltak.

Már egy ilyen aprócska süllyedés is mennyit számít: az alaptábor jegét és sziklakupacait magunk mögött hagyva por, jaktrágya foltocskák és némi csenevész fű fogad minket az oldalmorénán megbúvó Gorak Shep előtt.

A fogadóban megállapodunk, hogy ha rugalmasan kezelnek minket, a jövőben is náluk fújjuk ki a gőzt egy-egy akklimatizációs kör után. A hátizsákból előkerül a köteg kábelünk, megvizsgáljuk a bemeneti lehetőségeket (aljzat tekintetében errefelé az ember fia-lánya soha nem lehet semmiben se biztos), majd öt perc ügyködés a bicskával, szigszalaggal és már kész is a hosszabbítónk az udvaron berregő aggregátorig.

Csak késő délután indulunk haza: sok munkával – képszerkesztéssel, videó vágással, fontos üzenetekkel – végzünk. Szilárddal visszafelé a jövőről álmodozunk. Néha jó kiszakadni az alaptábori mókuskerékből. Holnap hajnali 3-kor irány a hegy: szeretnénk a 2-es táborban aludni.

Klein Dávid