Minden reggelünk hasonlóképp indul. Nyolc óra körül a Nap sugarai elérik táborunk sátrait. A ponyvákra fagyott pára elkezd hálószobánkba csöpögni, változnak a fények, megelevenednek a gleccser kisebb-nagyobb olvadékpatakjai, az alaptábor szorgos madarai is dalra fakadnak és mindezen idilli hangulatot máris keresztülharsogja a menetrendszerűen érkező helikopterek őrült zúgása. Az egyik helipad közvetlen szomszédságunkban van, így garantált az ébredés!
A bájos konyhai csapat egy bögre teával lep meg minket reggelente. Ezután lebattyogunk az étkezősátorhoz: arcot mosunk, zabkását kanalazunk, rántottát és helyben sült kenyérlepényt majszolunk.
Változatlanul teszünk-veszünk az alaptáborban. Formálódik a lakóterület, mint ahogy mi is idomulunk a környezethez és a magassághoz: már én is tudom, milyen a Khumbu-köhögés, a száraz és hideg levegő okozta torokfájás. Minden lehetséges házipraktikát bevetek! Edina, Dávid és jómagam is rendszeresen mérjük a véroxigénszintünket, pulzusunkat, miközben a leghétköznapibb teendőkre is időt szorítunk: mosunk, fürdünk (mi fiúk, ritkábban), Dávid irányítása mellett áramot és rádiót szerelünk, inhalálunk, és persze minden lépésnél erőteljesen szuszogunk. Napról napra teljesebb lesz akklimatizációnk, otthonosabb alaptáborunk. Közben már délután van, lassan alábukik az életet adó vén Öreg: máris rohamléptekkel esik a hőmérséklet! Nyomban öltözködünk, s idővel bevackoljuk magunkat a vacsorához, abban bízva, hogy ma este talán beindul a sarokba állított gázmelegítő is…
Suhajda Szilárd
