Megy minden, mint a karikacsapás! Mind a négy csomagunk felbukkant, az ügynökségünk egy ismerős embere kihalászott minket a tömegből és már hasítunk is keresztül a katmandui forgatagon.

Jó látni, milyen erős benyomást gyakorol ez a színes-bolyhos és számomra annyira megszokott zűrzavar a Kalifa Csapat velem tartó tagjára, Péterre. A szállásunkra érve elkövetem a főbűnt: ahelyett, hogy aludnék 100 évet, rögtön kirángatom Pétert sikátorokat és imazászlókkal díszített háztetőket nézni a belvárosban, amit Thamelnek neveznek itt. Mivel semmivel nem tudom elrettenteni, kiviszem a belső utcákon túlra egy igazi helyi kifőzdébe, ahol megeszünk egy-egy tál helyi étket (dál bát, azaz lencse, rizs és még, ami köré pottyan), majd meglátogatjuk Dawa barátomat, aki a helyi logisztikámat intézi.

Estére tényleg nagyon-nagyon elfáradok, éjszaka mégis felébredek, nem tudok aludni. Legnagyobb megdöbbenésemre azon kapom magam, hogy a felszereléseimet szortírozom és pakolom 60 literes műanyag hordókba. Hajnali 5 felé alszom el megint, a közeli Siva templomban már imára hívnak.

Klein Dávid