Bumm! Elbóbiskolok, de újra és újra arra ébredek, hogy a fejem nekivágódik az ablaküvegnek… Teljes kábulatban rázkódom hosszú órák óta.
Amikor pici gyermek voltam, olyannyira kicsi, hogy még a klasszikus „rácsos ágyban” aludtam (Manapság is létezik még ilyen?), olyan lehetetlenül kitekeredett pózokban töltöttem éjszakáimat, hogy szüleim ijedtükben elvittek orvoshoz: „Ne tessenek aggódni! Akrobata alkat.” – mondta a dokibá. Való igaz, hogy a mai napig hajlékonyabb vagyok az átlag férfiembernél. Sőt, a szemtanúk állításai szerint sokkal hajlékonyabb. Na de, miért is írom ezt: mert a minibuszon három egymásmelletti ülés is jutott nekem, és bizony a legabsztraktabb pózokat is kipróbáltam, némi alvás reményében! A Karakorum Highway végigutazása nehezen átadható élmény. Sokan mondták régen, hogy Budapesttől Londonig, az a 24-27 óra, az valami kegyetlen! Na most képzeljük el azt, hogy ez az utazási idő egy traktor fedélzetén történik, a legvadabb útviszonyok között! Ugyanis az ember itt olyan útminőséggel szembesül, hogy nem egyszer szó szerint kapaszkodni kell, hogy ne repüljünk ki az ülésből! Az csak egy tényező a sok közül, hogy hosszú szakaszok több száz méter magasan vezetnek a vadul hömpölygő Indus fölött: egy sáv, sem szalagkorlát, sem a szándékos biztonságra törekvés akár látszata is! Minden Allah akaratára van bízva: teljes gáz, dudaszó – had szóljon!!! A sofőrök pedig egyértelműen élvezik! Persze, végső soron mi is – nem hiába negyedjére tettem már meg oda-vissza ezt a sokszor gyötrelmes szakaszt!
Ugyanakkor rengeteg szépet lát az ember út közben. Ezúttal pedig különösen, hiszen a Babusar-hágón átvezető variáns mellett döntöttünk, ami nem csupán kellemesebb klímát és kevesebb port jelent, de a táj is zöld, már-már marasztalni akar! És még aszfalt is van. Elképedve figyeltük az út szélén praktizáló autószerelőket és az egyik pihenőnk alkalmával a bazárban látható, némileg már megszokott furcsaságokat: bár, amikor egy játékbolt rózsaszínű standja mellett éppen mázsaszámra lapátolják az állati belsőséget, még ki tud kerekedni a szemem! Van ilyen. A napra kiakasztott, légytömegbe burkolózott húskoloncok látványa már aligha lep meg. A hentesek lelkesen csapkodják koszos rongyaikkal aszalódó portékáikat… Ilyen miliőben ebédelni pedig külön öröm. Sőt: élvezet!
A buszozás utolsó 2-4-8 órája végeérhetetlen volt. Igencsak kótyagosan, meglehetősen dehidratálva és éhesen gurultunk be a fővárosba, pontosabban Rawalpindi élettől nyüzsgő éjszakai forgatagába. Amíg Dávid felhurcolkodott a hotelszobánkba, én egy pár falatnyi vacsora után néztem a környéken: újra itt vagyok, ahol minden utca, valamennyi árus, de még a sötét sikátorok is ismerősek! Remek környék! Imádom! Micsoda napokat is töltöttünk itt tavaly! Hm… Azt hiszem, ideje egy hideg mangóturmixot behörpinteni!
Suhajda Szilárd
