Álmatlan éjszakám volt. A legkülönfélébb gondolatok tartottak ébren vagy épp nyugtattak meg. Kótyagosan, zavarodottan és szomorkásan ébredtem – persze a Hegy újra az orrunk alá dörgölte: "Nézzetek rám! Ragyogok a napfényben!". Igaz ami igaz, újra pazar időnk volt – ennél provokatívabb aligha lehetne a Karakorum.
A nap folyamán két, sőt valójában három alaptábori gyűlés is volt. Kettő annak kapcsán, hogy lenne-e, aki itt marad és tovább próbálkozik, a harmadik pedig a nagy expedíciók sherpáinak korábban befizetett összeg sorsáról szólt. Mi is hozzájárultunk az útvonal kiépítéséhez, és bár a munka nyilvánvaló okok miatt megfeneklett, az összegyűlt összeget egy kolostor és egy iskola fogja megkapni, mint adomány.
Hogy marad-e valaki? Ezt most nem tudjuk, de az érvek alapján – bár hazudnék, ha azt mondanám nem fordult meg a fejünkben -, de nem változtatjuk meg döntésünket és valamennyi expedícióval a következő napokban levonulunk. Számomra tökéletesen meggyőző volt azon sherpák véleménye, akik jártak a hármas tábor hűlt helyén a lavina után és látták, milyen körülmények vannak még feljebb. Egyértelműen életveszélyesnek írták le a hegyet és ők maguk sem szeretnének már felmenni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a több napig tartó hóvihar óta csak 2-3 nap telt el és az előrejelzések még több csapadékot és 80 km/h fölötti szelet jósolnak a hónap végére! A K2 fenséges piramisként tündököl fölöttünk, de hiába oly hívogató, büszkén megrázta vállát és lesöpörte magáról a nem kívánt vendégeket! Keserédes az est. A hazaindulás lehetősége – holott nagyon is közel került most indulásunk pillanata – még nem tudatosult bennünk. A csalódottság és elfogadás ellenére
gondolatban még alighanem odafent vagyunk. Egyelőre messze a civilizáció, messze a visszatérés az Életbe...
Délután felszaladtunk az előretolt alaptáborban hagyott felszereléseinkért. Itt-ott elmerültünk az odvasra olvadt gleccser vizében, de kétségtelenül élveztük az utolsó felmenetelt. Még egyszer, idén utoljára, karnyújtásnyira mondhattunk búcsút az Abruzzi-sarkantyú ismerős vonalainak. Micsoda történet, micsoda nyár!
Búcsúestünk programját értékes finomságaink mindeddig megőrzött készlete fogja adni: Johnnie Walker és békéscsabai kolbász várja, hogy velük koronázzuk meg a K2 lábánál töltött utolsó óráinkat! Whisky és igazi, füstölt csabai kolbász! Micsoda párosítás! Mit is mondhatnék? Egészségetekre, kedves Barátaink! Keep walking!
Suhajda Szilárd
