Minden segítség nélkül ébren találom magam nem sokkal éjfél után. Feszült vagyok. És izgatott. És várakozásokkal teli. (És persze kétségek, kérdések, remények és még annyi minden más kavarog bennem...)
Ellenőrzöm a már összekészített felszerelésemet, rendbe rakom a sátramat és egy óra felé elkezdek zajongani, hátha Szilárd még nincs ébren a szomszéd sátorban. Valamivel kettő előtt kidugjuk a fejünket. A szél – idelent, az alaptáborban! – bolond dervisként kavarog a sátrak között, az eget felfalta egy fekete felhő és havazik. Úgy döntünk, várunk egy kicsit...
Háromkor megint kibújunk. Most sincs sokkal jobb idő, de elindulunk. A jéglabirintuson keresztül gyorsan és gond nélkül feljutunk az előretolt alaptáborba. A szél felerősödik, a látótávolság csökken. Szil bíztat, hogy menjek előre, neki még "dolga akad" a sziklák mögött...
Ezen a szakaszon rendszerint nekivetkőzöm. Hatezer méterig még meleg van, napközben a napsugárzás meg tud gyötörni. Nem így a mai napon: valamennyi rétegemet alaposan magamra cipzározom, tekerem, de még így is be-be hatol az egyre csak erősödő szél. A friss hóban nehezen haladok felfelé, gyakran visszacsúszom. Talán már 11 óra, amikor az egyes alatti utolsó kötélhez érek. Valami nincs rendben: fentről újabb és újabb alakok buknak át az
egyest eltakaró peremen. Ereszkednek. Többükkel beszédbe elegyedem: mint kiderül, a kettesbe nem tudnak feljutni a viharos szél és a havazás miatt, az egyes pedig dugig van. (Nekünk persze amúgy sincs semmink az egyesben... Ha fent akarunk aludni, akkor a kettes az egyetlen lehetőségünk...)
Körülnézek. Valóban, ez már nem "szeles idő" - ez vihar. Mindenfelé beburkol minket és a hegyet. Szilárdot nem látom magam alatt... De több órával lehet mögöttem. Döntök: a kettest semmi esetre sem tudjuk elérni ma. Le kell mennünk. Megkezdem az ereszkedést, közvetlenül az egyes párkánya alól.
Szilárddal a meredek lejtők felénél találkozom. Mint kiderült, ő már korábban is a visszafordulás mellett volt, de mivel az egyetlen rádiónk nálam van, a zsákomban, nem tudott jelezni nekem. Lecsúszunk a beszálláshoz, az előretolt alaptábor sátraihoz, majd tempós bandukolással még a kora délutáni órákban elérjük az alaptábort.
Csalódottak vagyunk, de a helyzet egyértelmű: szakad a hó és fúj a szél. A legrosszabb, hogy a hó nedves és tapadós. Még ha holnap tényleg jó idő is lesz, akkor is hatalmas lavinaveszély alakul majd ki a hegyen...
Mindkettőnkben ott motoszkál a kétely és a kérdés: lehet, hogy a hegy idén nemet mond nekünk?
Klein Dávid
