A szottyadt, szürke nap során tegnap elegendő energiát gyűjtöttem össze ahhoz, hogy két epizódot is megnézzek Dexternek, a kedves sorozatgyilkosnak az életéből az éjjel.
Ennek megfelelően ma reggel kicsit tompán ébredezem... A sátorban tompa derengés vesz körül. És rengeteg mosatlan ruha, félig rágcsált csoki darabka, a lelkiismeretesen, szalma színű, egészséges vizelettel telepisilt kacsám, a jegyzetfüzetemen a tegnap kipottyant tömésem, a pulzoximéter, amivel kitartóan méricskélem a vérem oxigénnel való telítettségét minden este és minden reggel, egy vaskos angol nyelvű steam punk regény, a jelenleg néma rádió (hisz nincs olyan bolond, aki most odafent lenne), torokcukorkák, egy-két személyes tárgy és kabala, a fejlámpám, bicska, gyógyszeres pakk...
Színes - és erősen szagos - káosz közepén heverek, mint egy begubózott piros lárva és várok... Vajon mire?
Hét és nyolc között furcsa dolog történik. Megfellebbezhetetlen, kedves, ragyogón sárga fény önti el a sátrat. Meleg van. Lecibálom a hálózsákom zipzárját – fanyar szag, saját testem erjedő kigőzölgései csapják meg az orromat – és érzem (!), a bőrömön, az arcomon a ragyogást!
Mint egy gennyedő seb a tüskét - kivet magából a sátor a fényre. Hunyorgok, kuncogok, szinte gyerekes örömmel fürösztöm az arcomat a ragyogó fényben.
Tobzódunk: töltjük az összes elektromos cuccunkat, mosunk – sőt (!) – mosakodunk és hajat mosunk.
A helyzetünk persze nem változott tegnap óta: az akklimatizációnk elégtelen és rengeteg napot vesztettünk. Másodszor vesztegeltünk az alaptáborban több mint egy hetet és még nem aludtunk a hármasban. Viszont az előrejelzések szerint a 25-ét nem szabad kihagyni. Száraz és szélmentes lesz. Így 22-én felmegyünk a kettesbe, aztán meglátjuk: ha valamilyen csoda folytán annyira remekül érezzük magunkat, akkor csúcsot támadunk az oxigénesekkel együtt. Ha nem lesz elegendő az akklimatizációnk, akkor 26-án lejövünk és pár nap pihenő után nagyon reméljük, hogy adódik egy újabb lehetőség a csúcs elérésére augusztus első napjaiban.
Délután egy-egy pohárka Johnnie-val, zenével és Szilárd szárított sonkájával ünnepeljük az életet, a bajtársiasságot és a Hegyet.
Klein Dávid
