Éjszaka hangos susogásra ébredtem. Kíváncsiságom rávett arra, hogy sátramon kívülre merészkedjek: tudni akartam, hogy valóban ennyire havazik vagy csak a szél kavarja és hordja a sátorponyvára a korábban lehullott darát! Az itt-ott lezúduló lavinák morajára már fel sem figyelünk. Olyan iszonyatos idő fogadott az alaptábori éjszakában, mintha egy normálisnak mondható, viharos és kíméletlenül hideg "kettes tábori" pillanatot élvezhetnék! Mert ott ez csakugyan szokásos, na de itt, 5000 méteren?!? A szomszédos britektől megtudtuk, hogy egy trekking csoport már négy napja az alaptáborban várakozik, hogy lásson valamit a környékből! Szegények! Elzarándokoltak ide, a világ egyik alighanem leglátványosabb szegletébe, és a hatalmas csúcsokat napok óta sűrű felhő takarja! Semmit nem látni! Fúj a szél, szakad a néha vizes, néha daraszerű hó, olykor eső áztatja a táborokat, és valóban, még csak annyi napfény sem tud átszökni a sötétszürkén kavargó égbolton, hogy a kritikusnál legalább egy picivel jobban feltölthessük elektromos kütyüjeinket – többek közt ezt a kis laptopot is, ami szintén bármelyik percben kikapcsolhat...
Szóval, ezen a napon egyértelművé válik, hogy 19-én nem fogunk tudni elindulni. Az egyik nagy expedíció sherpa különítménye csattogó léptekkel beleveszett az éjszakába azzal a céllal, hogy a harmadik táborba szállítsanak egy jó adag felszerelést: a House-kéményig jutottak, azaz a kettes táborig sem, akkora odafent a hó! A kötelek mélyen eltemetve, itt-ott leszakadva, az útvonal nagy része pedig egyébként is lavinaveszélyes. Sok "öreg" mászó és magashegyi hordár is elképedve áll, hogy ilyet még nem láttak! Mi sem, akarom mondani, sok expedíciót megélt Dávid barátom sem!
Viszont rendületlenül várunk tovább és már látjuk is a következő ablakot! Szüntelen tervezgetünk, így nem igen hagyjuk, hogy a csúf idő csorbát ejthessen harci kedvünkön! "Örökké nem eshet...!" – ahogy a Holló is mondta. A lehetőségeket tartjuk hát szem előtt – az pedig, bizony jönni fog! Már tudjuk is, mikor.
Suhajda Szilárd
