Még csak éjfél múlt, de izgatottságomban már aligha tudok aludni, holott még lenne egy órám. Valamivel 1 óra előtt már hallom, hogy Dávid is elkezd mozgolódni a szomszédban, köszörüli a torkát, majd nemsoká a konyhás srácok is belobbantják hangosan susogó gázfőzőjüket. Szótlanul nyamnyogjuk el a reggelire rendelt egy-egy főtt tojást és krumplit, majd a Dávid által szépen előkészített pudzsa lángjánál magunkra vesszük málháinkat és a szertartástól átszellemülve, lendületesen elindulunk a sötétség borította gleccservilágba.

A jég formálta labirintusban összetalálkozunk Kicsi Karim barátunkkal, aki a mexikói páros magashegyi hordárja - én még a Broad Peak-ről ismerem, sőt, mint kiderült, Dávid is onnan: Karim nem tudta feledni a 16 évvel ezelőtti találkozást a kedélyes magyar lányokkal! (Nem csodálom!) Innentől együtt kacskaringózunk az előretolt alaptáborig (sok csapatnak van ilyen), ami az út beszállása és "crampon-point" is egyben (azaz itt vesszük fel hágóvasainkat). Hajnali négy múlt, kezdődik a kapaszkodás!

A nagyjából 700 méteres hólejtő másodjára is végestelen és a le-lerobogó, kisebb-nagyobb kövek miatt nem kevésbé veszélyes, mint eddig, de a reggeli órákban már az egyes táborban szürcsöljük teánkat. 20 percnyi pihenés után caplatunk is tovább, hiszen ezen a napon a kettes tábor a cél. A terep sziklásabbá válik, meredekebbé, itt-ott teljesen jeges, máshol pedig rettentő töredezett kőzet jelenti az utat, így a legnagyobb körültekintéssel mozgunk: vigyázunk az alattunk lévőkre, míg tekintetünkkel folyamatosan felfelé is pásztázunk, hiszen a hulló kövek komoly bajt okozhatnak, mint ahogy azt az Abruzzi-sarkantyú statisztikája is mutatja...

A House-kémény igazi lélekszaggató: egy élvezetes mutatvány lenne a Magas-Tátrában vagy az Alpokban, na de ebben a magasságban! Mi is fújtatunk és küzdünk, akárcsak mindenki más, akit elnyel a függőleges repedés vállszélességű, árnyékos járata. Ennek kiszállásától már közel a kettes tábor.

6700 méterre érve döbbenten tapasztaljuk, hogy korábban ott hagyott készleteinket átrendezték, és a megkezdett teraszunkat egy tekintélyes méretű sátorral rútul elfoglalták. Az oxigénhiánytól rezignált higgadtsággal, egy új helyet kezdünk kikapálni: ásni csupán másodpercekig tudunk, hiszen a meredek táborhely jégalapja közvetlenül a hó alatt rejtőzik - és csontkemény! Az ádáz csapkodás eredménye szerény, így a hevenyészett módon rápakolt sátor félig a levegőben lóg: elfáradtunk, fázunk, szomjazunk - ma már nem telik többre. Hosszú éjszakának nézünk elébe....

Suhajda Szilárd