Első akklimatizációs körünkről visszatérve úgy ébredtem másnap az alaptáborban, mint akit fejbe kólintottak. A szülinapom óta (június 29.) viaskodom ezzel a fránya torokfájással, holott aligha mondhatom, hogy a csokipudingos tortával és a mézes zöld teával túlzásba vittük volna a bulizást! Azt hiszem, a csupasz jégre telepített közösségi sátrunkban töltött hosszú órák alatt fázhattam meg. Óvatlan voltam, így most viselhetem a következményeket, amik persze a felmenettel aggasztóan súlyosbodtak. A hideg és száraz levegő nyilván nincs jótékony hatással az egyébként is felbolydult szervezetre, ráadásul regenerálódni is nehezebb ebben a magasságban. A magaslati táborok szintjén pedig kifejezetten lehetetlen. A betegségtől tompa állapotban, enerváltan és összeráncolt szemöldökkel nézek végig a gleccseren: az időjárás harmonizál a közérzetemmel. Sűrű felhők ültek a környező csúcsokra és az erős széllel hódara csap az arcomba. Csak ritkán hasít át a Nap fénye a borún, ám ilyenkor elképesztő fények és színek borítják be a Broad Peak és K2 által határolt horizontot. Aztán megint téli szürkeség és hatalmas, rekedt hangú varjak károgása árnyékolja be a ködbe burkolt tábort.

Az ilyen pillanatokban könnyen kedvét veszthetné az ember. Azonban pont az ilyen nehézségekre gondolva, már jó előre készül a mászó. Képesnek kell lenni még többet akarni és tovább menni, bármennyire is úgy tűnik, hogy valamennyi létező nehézség utunkat akarja állni! Ez csupán átmeneti. Egy lecke, egy jel, hogy nem vagyunk sérthetetlenek. Bevallom, nehezen szoktam belátni és elismerni gyengeségemet: a hegymászó állhatatos, tántoríthatatlan, sőt makacs, s mint ilyen, különösen csúcsformában érkezve ide, a hegyek Hegyéhez, ijesztő érezni és nehezemre esik kimondani, hogy ejj, ez már pedig csakugyan alaposan levert most! Hogy néhány nap leforgása alatt milyen ellenállásba kezd a szervezet: egyszerre lázad és gyenge, görcsbe rándul és elernyed, menne és menne, de mozdulni is alig bír! Ugyanakkor itt egy jó Barát, aki ebben a pillanatban is fokhagymát tör nekem, aki forró kamillás gőzt készít elém, aki orvos barátját is felhívja, hogy melyik antibiotikummal kezdjük, ha a sok gyömbér, méz, vagy a sós-melegvizes gargalizálás nem lenne elég. Literszámra iszom a teát, minden tanácsot megfogadok, minden bogyót elfogadok, sőt, időről időre egy-egy Access-mantrát is elmormogok, bízva a mielőbbi és biztos "talpra állásban". Természetesen tudom, hogy minden rendben van és rendben lesz! A kedvezőtlen időjárás most egyébként is türelemre int minket.

Az éjszaka közepén kimentem és lesöpörtem a havat sátramról. Varta fejlámpám fényében apró hópihék csillogó függönye választott el a kietlen sötétségtől. A következő pillanatban hátborzongatóan mély morajlás törte meg a csendet: a K2-ről lezúduló jégár megrengette talpam alatt a gleccser pattanásig fagyott tömegét. Nyugodtan álltam és kíváncsian néztem a semmibe, mintha kedves ismerős érkezését várnám, de a robaj lassan elnémult: egy hideg széllökés jelezte, ideje visszabújnom hálózsákomba...

Suhajda Szilárd