Nem erőltetjük a korai kelést, talán 4 órányi felfelé menettel számolunk. (Szilárd tapasztalatai rengeteget számítanak most.) Az éjjel remekül aludtam (Köszönöm, Zajo, a szuper Primaloft bélésű 8 cm-es felfújható derékaljat!) reggel viszont a magashegyi betegség tüneteit detektálom magamon. Nem múló fejfájás gyötör, tompa és étvágytalan vagyok és a kevéske vizelet, amit produkálni tudok, nem áll arányban a tegnap bevitt bőséges folyadék mennyiséggel.
Némi mérlegelés után mégis úgy döntünk, az erős, ambiciózus programot választjuk és megpróbáljuk feljuttatni a kettes tábor felszereléseit a hétszáz méterrel felettünk lévő táborhelyre.
Az első két órában a mozgásom - bár tempós - mégis bizonytalannak érzem. Elöl haladok és ostoba módon nem hagyok magamnak időt pihenésre, hidratálásra, vagy arra, hogy - az időközben feltámadt erős szélre válaszul - felvegyek egy réteg ruházatot. "Túl akarok lenni" a feladaton. A harmadik-negyedik óra után végre fegyelmezem magam. A szél kegyetlenül tombol, veszélyezteti a torkomat és a bal fülemet. Fázom. Megállok. Szilárd mögöttem gubbaszt, de csak pár szót váltunk. Elválaszt minket a fáradtság és az orkán erejű szél. Végre benyomok egy tubus energia zselét és rendesen felöltözöm.
A kettesbe vezető út egyébként jóval változatosabb, érdekesebb, mint az előretolt alaptábor és az egyes közötti monoton lejtő volt. Érkezés előtt még desszertként megmászhatjuk a House-kémény névre hallgató impozáns, talán 40 méter hosszú vállrepedést. Az új (és régi) rögzített kötelek kusza tömege persze negálja a mászás valódi élményét, de még így is jó móka.
A kettesben igazán elkámpicsorít minket, hogy itt sincs hely! Arra számítottunk, hogy ez a táborhely az egyeshez képest több lehetőséget kínál majd. Sajnos a kereskedelmi expedíciók már einstandolták az összes számba jöhető sátorhelyet. Pihenünk pár órát egy üres sátorban, majd komoly csákány lóbálás árán kifaragunk a jégből egy vízszintes valamit - talán egy fél sátornyi helyet. A kettesbe szánt felszerelésünket itt rögzítjük hó-karókkal, kötelekkel, majd igen későn, talán már 17:00 után kezdjük meg az ereszkedést.
19:00 körül érjük el a meredek részek alját - a beszállást, azaz az előretolt alaptábort - és innentől a ránk ereszkedő sötétségben keresgéljük az utat lefelé a gleccser-labirintusban. Jóval kilenc után érjük el az alaptábort. Fáradtak vagyunk, de boldogok és elégedettek. Remek akklimatizációs kört tudhatunk magunk mögött.
Klein Dávid
