A minap arra ébredtem, hogy egy liszteszsákot borítottak a fejemre. A sátorponyva túloldalán tüsténkedő hordárok féktelen lendülettel mozgatják a terheket minden reggel, de a mai táborbontás még a szokásosnál is zűrzavarosabb volt! Concordiára érésünk előtt most csoportosítottuk szét valamennyi expedíció sok tucat zsákból és hordóból álló felszerelését, hiszen túranapunk derekán szétvált a társaság, s ki-ki a választott hegye felé vette az irányt. A GII-re induló velem egykorú lengyel fiú édesapjával együtt vágott bele e kalandba: váratlanul ér, mennyire elérzékenyülök, amikor jó szerencsét kívánva elköszönök tőlük.

Dáviddal vállvetve ballagunk a gleccseren. Itt-ott sebes folyamokon ugrunk át, máshol méretes sziklatömbök élén szökdécselünk, szinte nesztelen. Jobbunkon már a Broad Peak súlyos tömbje, szemben pedig, sűrű felhőbe burkolózva, a Karakorum hegyeinek leghatalmasabbika. Tekintetem izgatottan, már-már félve emelem a magasba, várva a pillanatot, mikor végre megmutatja magát. Mint szemérmes Nő, csak bokáját villantja meg előbb. A felhőszoknya azonban egyre feljebb kúszik. Minden újabb részlet felfedése vonzza tekintetünket és türelmetlenül várjuk, hogy a sejtelemből előtűnjön Ő. Provokál. A felhőket hirtelen szétfújja a szél, ám karcsú női formák, finom idomok helyett egy fagyos, éles sziklákkal csipkézett, hátborzongatóan fenyegető, égbetörő kolosszum emelkedik előttünk. Mégis: hívogató. Egy szélsőségektől szép világ: élhetetlen, mégis gyönyörű; rideg és kemény, mégis magával ragad és elcsábít.

Egy karnyújtásnyira vagyunk: a K2 megingathatatlan óriásként uralja a völgyfőt, mi pedig megbabonázva bújunk hálózsákjainkba. Chogori, hatalmas Chogori - csodaszép vagy!

Suhajda Szilárd