A két napig tartó szüntelen zötykölődés kellős közepén, Dávid mosolyogva közli a fülébe jutott hírt: ismerőseink, akik szintén a K2-re tartanak, épp most szálltak le Skarduban. Ennek érdekessége, hogy nekik elég volt egy nappal később a belföldi repülőjáratra szállniuk és csupán egy szűk órát utazniuk, amit legfeljebb egy-egy turbulencia zavarhatott meg. Ellenben mi, a Karakoram Highway változó útminőségét élvezhetve jutottunk el utolsó jelentős városunkba, Skarduba. A változó jelző persze erős túlzás, hiszen valójában csak rövid, aszfaltozott szakaszok jelentenek felüdülést, miközben állandóan szélsőséges terepviszonyok jelentik a fő csapásirányt: azonban Toyota buszunk és természetesen mi is álltuk a strapát, de ma már csakugyan indokolt lesz egy alapos alvás! Ráadásul az utazás alatt benyelt pormennyiséget is ki kell szuszognunk!
Az Iszlámábádban némi csúszással előkerült, súlyos táskáinkat most újfent szem elől vesztettük, de az elmondások alapján bármelyik pillanatban befuthatnak. Nem izgulunk. Tényleg nem. Egy hatalmas lépéssel közelebb kerültünk a hegyekhez. Szép lassan minden összeáll, ráadásul Skardu már kedves ismerősként fogad minket: a távoli homokfelhőkig elterülő ártéri nyárfaerdők, a bazár forgataga, a szállónkba érkező, minket meleg kézfogással és széles mosollyal köszöntő ismerősök és a tudat, hogy hamarosan elszakadunk a városi civilizációtól, már önmagában is felvillanyoz minket. Az Indus közelsége is meghatározza az este hangulatát: hiába az utcazaj, itt már a víz, a várost ölelő sziklás csúcsok és szeszélyes szelek mind-mind a hétköznapok szerves alkotóelemét jelentik. Minél messzebb megyünk, annál inkább fonódik össze ember és természet munkája: egyre szembetűnőbb, miképp idomul és találja meg az itt élők sokasága a környezetével való összhangot. Egy ilyen szép vidéken élni áldás – mondanák sokan –, de állhatatos munka is, ha jobban körbenézünk…
Holnap „shoppingolunk”. Gázt veszünk, hiszen a hóolvasztás expedíciónk egy kritikus feladata lesz; valamint egy-egy műanyag hordót, kötelet, hószögeket, hogy csak a fontosabbakat említsük. A helyi piac nyújtja az utolsó lehetőséget, hogy felszerelésünk és étkészletünk utolsó darabjai is a helyükre kerüljenek, hiszen Skardut elhagyva már csak Aszkole apró házikói jelentik majd a civilizáció utolsó morzsáit. Aztán pedig bakancsot húzunk és irány a messzeség…
Suhajda Szilárd
