Este hét óra. A szállodába visszaérve újra élvezhetjük klimatizált szobánk hőmérsékletét. A váratlanul, de ádáz erővel betoppanó monszun sűrű és hangos esőfüggönybe vonta a várost, ezzel némileg csillapítva a kánikulát: a 45°C-os őrjítő forróságot.
Annak ellenére, hogy poggyászaink még bizonyára Törökországban várnak a mihamarabbi továbbszállításra, és hiányzó táskáink és készleteink miatt nem tudtunk a tervek szerint át- és bepakolni – ráadásul Dávid még a Nepálból érkező hordóira is várni kényszerül -, igyekeztünk hasznosan eltölteni a délutánt. Egy-két hivatalos ügy után gyógyszertárba, majd a közeli – környezetéhez képest szokatlanul modern és hatalmas, és újonnan épített – bevásárlóközpontba mentünk, ahol alaptábori menünket pótoltuk ki, helyi finomságokat és rostos italokat vásárolva. Iszlámábád lakói szokás szerint kíváncsian és kedvesen érdeklődnek kilétünkről, barátkoznak, segítőkészen figyelnek, és alkalomadtán egy-egy apró gyermeket is az ölünkbe adnak, lelkesen fotózva őket velünk, a szokatlan kinézetű európai idelátogatókkal.
A főváros hangulata magával ragadó tud lenni, a rawalpindi bazár pedig különösen, de kétségtelen: Dáviddal együtt csakis arra gondolunk már, hogy végre minden cuccunk egyben legyen, indulásra és a Karakoram Highway viszontagságaira készen. Már nagyon várjuk, hogy az északi vidékek vad szépsége jelentse a hétköznapokat!
Suhajda Szilárd
