A repülő gyomrában üldögélek és nézem a békésen szundikáló Szilárdot. Ő lesz a társam a következő két hónapban, mi vagyunk a Johnnie Walker K2 Expedíció… Vajon milyen lesz ez az újabb kaland? Egy gyönyörű és nehéz hegyre – bolygónk második legmagasabb csúcsára – készülünk, együtt. Szilárdot nagyon adom, az Alpokban, a Magas Tátrában többször mozgolódtunk együtt. Várom, hogy megismerjem jobban, ebben az újabb, intenzívebb helyzetben, várom a találkozást a heggyel, várom, hogy kibontakozzon egy újabb izgalmas történet.
Szakad rólam a víz. A reptéren akadt egy kis gondunk a túlsúllyal, így kénytelen voltam magamra aggatni a teljes pihe öltözékemet (még alatta is volt nem kevés extra) és felvenni a „holdjáró” 8000-es bakancsomat. A pihét már száműztem egy hatalmas duty free zacskóba, de a bakanccsal és a sisakommal még mindig csehszlovák sci-fi film szereplőjének nézek ki. És igen, nagyon meleg a cucc.
Isztambulig megnézem a Batman vs Superman film felét, majd befejezem a filmet valahol Azerbajdzsán felett… Nem sokat alszom Iszlámábádig. Itt kiderül, hogy a csomagjaink valahol Isztanbulban maradtak. Csak csendben és magamban sikoltozom. Az én személyes cuccom egy jelentős része közben (az internet szerint) megérkezett Katmanduból ide, Iszlámábádba, de még nem vámolták ki. Az ügynökségünk embere elfurikázik minket a szállodába. Túlteng az iszlámábádi neo-giccs, az ablakunk a tetőn elhelyezett vas tákolmányokra néz, de van melegvíz. Végül elalszom.
Azt várom, hogy megérkezzünk: mindenki a maga kalandos útján, képletesen és fizikai értelemben is, mi, a hegymászók és csomagjaink, ide, az út kezdetéhez.
