Az idő magasan fent felhős, de lent elfogadható. 8:30 felé feltűnik az első helikopter és "kiment" minket az alaptáborból. Kb. 1600 méteren szállunk ki, egy ZÖLD MEZŐN! Teljesen szabályosan tántorgunk a meleg, pára- és oxigéndús levegőben. Koszosak vagyunk, hegyi ruházat: pl. polár és héjkabát van rajtunk.
Gyerekesen nevetgélünk, Marioval mutogatjuk egymásnak a fákat, bokrokat, ismeretlen embereket, mobiltelefonokat és hasonló csodákat... Később valami tragacs levisz minket a forráshoz ahol részeg vízilovak módjára tobzódunk, majd sört iszunk és heverészünk.
Valamiért vissza kell mennünk a leszálló mezőre, amit mi szófogadóan tudomásul veszünk. (Talán leértek a cuccaink.) Újabb helikopter érkezik, de ezúttal a völgy felől, és láthatóan nem a "mienk". (Sokkal régebbi, rozogább típus...) Nem nagyon érdekel minket az egész, Marióval a fűben heverészünk és hagyjuk, történjen minden, ahogy az Írva Vagyon...
Aztán valaki "Katmandu!"-t kiált, ami azért felélénkít minket. Hátha be lehet kéredzkedni a gépbe és akkor megússzuk az egész napos döcögést a fővárosig. Ahogy közelítek, a gépből Szentpétery Arnold kászálódik ki, a Sourcing Hungary Kft – kiemelt szponzorom – ügyvezetője.
- "What the f....!" - kommentálom az eseményeket Marionak. Arnold szeretné megnézni az alaptábort. Nekivágunk. Kissé nyugtalanul térek vissza, tudva, milyen könnyen csapdába csalhat minket az időjárás. A pilóta fiatalabb (és vélhetően sokkal tapasztalatlanabb), mint Mingmáék rutinos hegyimentő pilótái. Oxigénen repül. (Vajon, ha fent maradunk, vidám napja lesz?)
Kiszállunk az oldalmorénán. Már csak egyetlen halomnyi csomag díszeleg a puszta közepén. Mingmán kívül talán még egy sherpa van még fent. A hegy szemérmesen felhőbe csavarja magát, a csúcs nem látszik. Körbemutogatom a kissé megilletődött Arnoldnak, mi hol volt. Itt éltem március közepétől mostanáig...
A pilóta egyre türelmetlenebbül integet. Látom és nagyon is értem, mit mutat: a völgyben összezárnak a felhők. Szinte pillanatról pillanatra változik a helyzet. Egyre kisebb (majd képzelt, megérzett) felhőrések között csusszanunk át. Többször látom, hogy szabályosan átrepülünk rajtuk a kanyonban csupán emlékezet alapján tartva az irányt.
Tato Pani alatt már tiszta az ég, csak néha repülünk át zivataron. Katmanduig még el is bóbiskolok néha.
ZÁRÓ GONDOLATOK:
A Johnnie Walker Annapurna expedíció a kaland 52. napján elérte a célját: fent álltam az Annapurna I 8091 méteres csúcsán. Szeretnék megemlékezni Horváth Tiborról, aki a 2012-es első magyar Annapurna expedíció során vesztette életét. Mindenkinek – támogatóimnak, családomnak, ismeretlen szurkolóknak – köszönöm szépen a bíztató szavakat, azt, hogy mögöttem álltak, velem tartottak erre a gyönyörű szép hegyre.
Örülök neki, hogy e csúcsmászással a magyar expedíciós hegymászás gazdagodott. Bár számomra a hegymászás nem rekordok hajszolásából vagy tisztán metrikus eredményekből áll, de érzem és átélem, hogy ez fontos dolog. A hegymászás azonban számomra többet jelent a számokban mért eredményeknél: önmagammal szeretnék találkozni, nagyszerű (néha félelmetes) dolgokat átélni – önmagamban, vagy társaimmal – és ha lehet, teljesebb, icipicit talán jobb emberként visszatérni. Mindenkinek erős, igazi, szép kalandokat kívánok saját hegycsúcsain! Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok!
